Santa Claus, Joulupukki, Sinterklaas és társaik – Mikulás a világ körül

A brit karácsonyi időszaknak van néhány állandó kelléke. Ilyen például a Yorkshire puding, a pulykavacsora, valamint a Mikulás. Santa Claus azonban eredetileg nem a ma szokásos piros összeállításban mutatkozott. A hagyományos brit Télapó kapucnis zöld köpenyt viselt magyal- vagy borostyánkoszorúval és bottal járt. Ajándékot sem vitt karácsonykor a gyerekeknek. A hangsúly inkább a gasztronómiai élvezeteken, vagyis az evésen és az ivászaton volt ez idő tájt.

La Befana a nyolcadik század óta volt része az olasz folklórnak. A hagyományok szerint a három napkeleti bölcs betért a házába, miközben a kis Jézushoz tartottak Betlehembe. La Befana szállást adott nekik. Mikor arra kérték, tartson velük, a boszorkány nemet mondott. Később azonban megbánta, hogy így döntött, és megpróbálta utolérni őket. Ez soha nem sikerült neki. Ezért, hogy jóvátegye korábbi hibáját, december 6-án ajándékokat és édességeket oszt a jó gyerekeknek. A rosszaknak viszont be kell érniük néhány széndarabbal.

Spanyolországban nemcsak egy kedves figura ajándékozza meg a jó gyerekeket, hanem egyenesen három. A háromkirályok ünnepét megelőző napokban a spanyol ajkú országok gyermekei leveleket írnak kedvenc királyuk egyikének; Gáspárnak, Menyhértnek vagy Boldizsárnak, és ajándékokat kérnek tőlük. A gyerekek este a királyoknak édességet, az őket szállító tevéknek pedig szalmát hagynak kint. A cipőiket olyan helyre teszik, ahol a királyok könnyen észreveszik őket. Másnap aztán ajándékokat találnak bennük.

A gyerekek kidíszítik és ajándékokkal – dióval, aszalt gyümölccsel – halmozzák el a farönköt a karácsonyt megelőző napokban. Ez idő alatt egy takaróval melegen is tartják. Karácsonykor aztán a gyerekek a test működéséhez köthető dalokat énekelnek neki és addig püfölik, amíg az ki nem kakálja a remélt cukorkákat, ajándékokat.

Sinterklaas a Mikulás holland változata. Ő hasonlít leginkább Szent Miklósra, a gyerekeket védelmező szentre, akiről a modern Mikulás legendáját mintázták. Sinterklaas csúcsos, piros püspöki süveget visel, miközben egy fehér ló hátán lovagol be a városokba. Bekopogtat az ajtókon, és ajándékot ad a gyerekeknek. Eközben a társa, Grumpus, láncokat csörget és azzal rémisztgeti a rossz gyerekeket, hogy elviszi őket. Az idők során Sinterklaasnak akadt egy másik kísérője is.
A 19. század közepe óta élt a holland néphagyományban a Mikulás és Fekete Péter alakja. Sinterklaas és segítője, Zwarte Piet, vagyis egy fekete mór ajándékozták meg a gyerekeket. Ekkoriban az emberek elfeketítették magukat, göndör parókát nyomtak a fejükre és harsány vörös rúzst kentek az ajkaikra, hogy minél élethűbb Fekete Péterek lehessenek. Ahogy azonban az ország egyre sokszínűbb lett, úgy vált ennek a szokásnak a megítélése egyre vitatottabbá, míg végül Fekete Péter egyre ritkábban tűnt fel a holland karácsonyi időszakban.

Oroszországban és Ukrajnában a Télapót Ded Moroznak hívják. Ezt a szláv mitológiai alakot gyakran ábrázolják varázslóként vagy gonosz szellemként. A hagyományok szerint elrabolja a rossz gyerekeket. De Ded Moroz személyisége sokat finomodott az elmúlt években. Szilveszterkor például bejárja a szláv régiót, főleg Oroszországot és Ukrajnát, hogy ajándékokat osszon a gyerekeknek Sznegurocska (Hóleány) nevű kísérőjével.

Mielőtt a skandináv szokások összefonódtak a modern Mikulás alakjával, a karácsonyi kecske egy gonosz szellem volt, akit a skandináv Odin istennel hoztak összefüggésbe. A hagyomány szerint a házakat járta és ajándékokat követelt, no meg a karácsonyi lakomák maradékait. Manapság Joulupukki szarvas szánjával még mindig a házakat járja, de már nem kér semmit, inkább ő ad. Mégpedig ajándékokat a jó gyerekeknek.

Tomte vagy Jultomten egy kerti törpe külsejű lény a svéd néphagyományban, akinek eredetileg az volt a feladata, hogy megvédje a parasztházakat a rossz szerencsétől. Bár ekkortájt az ördöggel hozták összefüggésbe, a modern időkben legendája összemosódott a Mikulás figurájával. Svédországban karácsonykor egy felnőtt családtag beöltözik Jultomtennek, és megkérdezi, „laknak-e itt jó gyerekek". Aztán szétosztja az ajándékkal teli zacskókat.

Az izlandi karácsonyi legények alatt tizenhárom gonosz manót kell értenünk, akik ahelyett, hogy a Mikulás gyárában segítenének, megtréfálják a gyerekeket. A karácsonyt megelőző tizenhárom estén az izlandi gyerekek kiteszik az ablakpárkányra a cipőjüket. Közben pedig abban bíznak, hogy a tizenhárom manó egyike egy aprócska ajándékot rejt el bennük. A rossz gyerekek másnap csak rohadt krumplira számíthatnak.