Fél fülére megsüketült a hazai műsorvezető

Forrás: Facebook/ Tilinger Attila -
süketség Tilinger Attila fül Muzsika tévé
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tilinger Attila, műsorvezető és énekes egy betegség szövődményeként fél fülére megsüketült. 

Énekesként és a Muzsika TV műsorvezetőjeként is tevékenykedik Tilinger Attila, aki néhány hete belázasodott, de nem foglalkozott komolyabban a betegséggel, házi szerekkel gyógyult. A láza hamarosan el is múlt, de fél fülére megsüketült, ugyanis arcüreggyulladása volt, és ennek szövődményeként alakult ki a süketség - tudta meg a Bors.

Zenekarával június 21-én nagyszabású koncertre készül a 33 éves énekes-műsorvezető, aki nem adta fel a reményt a gyógyulásra.

Forrás: Facebook/ Tilinger Attila

"A baj ebben a helyzetben nem kicsi, azonban hiszek az öngyógyításban, így az antibio­tikumok és egyéb gyógyszerek mellett remélem, hogy két héten belül helyrejövök. A koncertet semmiképpen sem mondom le, történhet bármi, a közönségemet nem hagyom cserben" - nyilatkozta a napilapnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.