A fiatalabb generációnak már fogalma sincs róla, milyen érzés volt anno a tévé előtt ülni, figyelni a Táncdalfesztivál indulóit, izgulni értük, olykor talán meg is hatódni. Akkoriban ez volt az egyetlen tehetségkutató, a versenyzőket az egész ország ismerte és egy emberként szurkoltak a kedvenceiknek.
„Kedves Nézőink! Felvételről közvetítjük a Magyar Televízió első Táncdalfesztiváljának nyilvános döntőjébe került tizenkét dalt. Az Erkel Színház nézőterét zsúfolásig megtöltő közönség előtt 1966. augusztus 20-án került sor a döntő lebonyolítására és az eredményhirdetésre. A tizenkét énekesen kívül közreműködött a Metro zenekar, az Illés-együttes, a Harmónia Vokál, a Stúdió 11 és a fesztivál szimfonikus tánczenekara...”
Így kezdődött az első olyan rendezvény közvetítése, amely lehetőséget biztosított a feltörekvő beatnemzedéknek arra, hogy megmutassa magát, és amely a televíziózás hőskorának egyik jelentős állomása is volt! Bár akkoriban még nem mérték úgy a nézettséget, mint manapság, de a készülékek számából úgy kalkuláltak, hogy nagyjából 2,33 millió embert vonzott a képernyő elé az első fesztivál. De vajon mi volt a titka?
A Táncdalfesztivál 1966 és 1972 között élte fénykorát. Minden évben jelentkezhettek az amatőr és profi zeneszerzők, szövegírók az addig meg nem jelent szerzeményeikkel. Tehát hivatalosan ez a dalok versenye volt, a babért mégis az előadóik aratták le.
Nem csupán a rendezvény ezen műfaja számított újdonságnak, hanem az is, hogy ezt bárki nyomon követhette a televízióban. Ha felcsendült a szignál, kihaltak az utcák, és mivel nem volt minden háztartásban készülék, ezért a legtöbben fogták a konyhai sámlit, átbattyogtak vele a szomszédhoz, ahol aztán együtt drukkoltak – így igazi közösségformáló ereje is volt a rendezvénynek.
A Táncdalfesztiválnak köszönhetően nem csupán örökzöld slágerek születtek, hanem igazi, a mai értelemben vett sztárok is – ennek intézményét a magyar közönség addig nem ismerte.
Az első fesztiválon a döntőbe jutott tizenkét dalból rögtön két győztest is hirdettek: az egyik a Nem leszek a játékszered volt Kovács Kati előadásában, a másik pedig a Más ez a szerelem című dal, amit Toldy Mária énekelt. Utóbbi énekesnő egyébként a következő évben is bezsebelt egy első helyezést, akkor megosztva Zalatnay Cinivel, aki a Nem várok holnapiggal azonnal berobbant a köztudatba.
A fesztivál hatéves pályafutása alatt olyan előadókat ismerhetett meg a közönség, mint az Illés-együttes, Mary Zsuzsi, Aradszky László, Szécsi Pál, Máté Péter, Harangozó Teri, Koncz Zsuzsa, Komár László.
Emellett végre azok az énekesek is „arcot” kaptak, akiket addig csak a rádióban hallhatott a közönség. Nagy sikert aratott például Koós János, Vámosi János, Záray Márta és Korda György.
Az első fesztiválon egyébként az énekesek még nagyon konszolidáltan, mikrofonállvány előtt, egy helyben topogva adták elő a dinamikusabb dalokat is, és a korabeli felvételek alapján a közönség ugyanilyen visszafogottan szórakozott. Két év múlva a fellépők már a kezükbe vehették a mikrofonokat, és néhány tánclépés is be-becsúszott, sőt, az énekesnők szoknyahossza is egyre rövidült.
Aztán 1972 után öt év kihagyás következett, később pedig, ha nem is évente, de alkalmanként azért visszatért a Táncdalfesztivál. Az utolsó ilyen jellegű versenyt 1994-ben rendezték meg.
Felelevenítették a történelmet...
Az 1967–1968-as fesztivál 50 éves évfordulóján, 2018. január 13-án nagyszabású koncertet rendeztek a budapesti Papp László Budapest Sportarénában, ahol felcsendültek a legendás slágerek. Többek közt Zalatnay Sarolta, Koós János, Soltész Rezső, valamint olyan fiatal tehetségek léptek színpadra, mint például Dolhai Attila, Koós Réka, Csonka András, Muri Enikő, Vastag Tamás. Az est konferansziéi Gálvölgyi János és Koltai Róbert voltak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.