Lélegeztetőgépre kötve, kómában feküdt a kórházban Delhusa Gjon: a koronavírus őt is leterítette

Forrás: Mokka -
Delhusa Gjon állapota Delhusa Gjon a lélegeztetőgépen Delhusa Gjon koronavírus Delhusa Gjon koronavírusos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A népszerű énekes egy évvel ezelőtt, tavaly télen kapta el a koronavírust. Delhusa nem vette komolyan a betegséget, sőt az oltást is ellenezte, ám olyan súlyos állapotba került, hogy mentőt kellett hívni hozzá.

Gjoni azt hitte, otthon, egyedül is meg tud küzdeni a koronavírus-fertőzéssel, de végül már mozdulni sem tudott a fájdalomtól. A földön feküdt, a légzés is nehezére esett, ekkor hívott segítséget. Reménykedett abban, hogy hamar hazatérhet a kórházból, az állapota azonban romlani kezdett, ezért az orvosok mesterséges kómába helyezték.

"Tíz napig rengeteg gyógyszert kaptam, de nem javult az állapotom, egy ponton már nem is ettem, ekkor jöttek az ápolók és felvittek az intenzív osztályra. Ekkor már nem igazán voltam magamnál. Arra emlékszem, hogy erős gumipántokkal leszorítottak, majd jött a sötét éjszaka, vagyis kómába tettek" – idézte fel a tavalyi eseményeket az énekes.

Nem érti, hogy hihette el a sok összeesküvés-elméletet Forrás: Mokka

Delhusa több mint két hetet töltött kórházban, ebből hat napig tartották kómában lélegeztetőgépre kötve. Az orvosoknak, fizikai állapotának és a csodának köszönheti, hogy túlélte a betegséget.

"Ma már be vagyok oltva, mindhárom adagot felvettem, pedig világ életemben egy renitens pali voltam. Azt mondogattam, hogy adják be annak, akinek két anyja van! Ma már nem értem, miért csináltam ezt a sok hűhót! Felhagytam a sok összeesküvés-elmélet olvasásával, amivel tele van az internet. Egyet tudok, a lélegeztetőgépről tízből egy ember jön vissza..." – idézte a Bors Delhusa visszaemlékezését.

Delhusát egy évvel a betegsége után is kínozza még a légszomj, de úgy érzi, folyamatosan javul az állapota. Gjoni további részleteket is elárul majd a pokoljárásáról a vasárnap esti Frizbiben a LifeTV-n.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.