A munkahelyi kiégés 5 indikátora

A munkahelyi kiégésnek három, egymásra épülő jele van:

• kimerültség
• cinikus hozzáállás
• apátia

Az első észlelésekor tenni kell, hogy a másik kettő ne következhessen be. Ez lehet magánéleti örömök behozatala, de a végső esetben akár a munkahely váltása is.

1. Mindig elérhetőek vagyunk

Az okostelefonokra éjjel nappal érkezhetnek a céges levelek, sokunk a laptop és más 21. századi eszközök segítségével már bárhonnan elvégezheti a napi főbb feladatait. Ez egy bizonyos határig nevezhető kényelmesnek, produktívnak, de könnyű átesni a ló túloldalára, ahol már rombol. Azzal, hogy a munkahelyünkön kívül is bármikor elérhetőek, akár munkára hívhatóak vagyunk, csorbul a privát szféránk, és a magánéletünk részévé válik a munkánk. Ez idővel sok(k) lehet, amitől egyenes út vezet a kiégésig.

2. Mérgező munkahelyi légkör

Hiába szeretjük a munkánkat, ha munkatársainkkal még egy általánosan jó kollegiális viszonyt sem tudunk kialakítani. Ez fakadhat belőlünk is természetesen – tehát mi nem illünk az adott társaságba –, de javarészt elegendő egy-két már eleve kiégett, negatív gondolkodású, elégedetlen ember a csoportban ahhoz, hogy a munkahelyi napokat megkeserítsék.

3. A belső harmóniánk felbomlása

Lehet, hogy a munkánk nem is olyan rossz, a munkatársaink se mind ostobák, mi mégis egyre nehezebben lépjük át a munkahelyünk küszöbét. Ezek a negatív érzések táplálkozhatnak a saját félelmeinkből, frusztrációinkból, dühünkből, amelyekre önmagunkban kell feloldozást nyernünk. Ha ezeket nem oldjuk meg, úgy a munkahely vagy épp a munkaváltás sem fog megoldást jelenteni.

4. A munkánk az életünk

Az remek, ha szeretjük a munkánkat, de csak annak élni hosszú távon éppúgy vezethet kiégéshez. Ebben az esetben ugyanis az apróbb változások, új munkatársak, munkakörülmények, egy-egy kritikusabb céges levél túlzottan a lelkünk mélyére hatolhat. Emellett pedig sosem pihenünk, nem tudunk feltöltődni semmilyen más elfoglaltságban sem.

5. A megbecsülés, visszajelzés hiánya

Nem kell, hogy mi legyünk az év munkavállalói ahhoz, hogy joggal várjunk el időnként visszajelzést a munkánkkal kapcsolatban. Természetesen mindenki a pozitív szavaknak, elismeréseknek örül, de időnként a megfelelően fogalmazott kritika is előrébb mozdít. Abban az esetben, ha semmiféle válaszreakciót nem váltunk ki, fásulttá, túlzottan „szabadakká" válhatunk, amivel megkezdődhet a kiégés.

Látszik tehát, hogy a burnout szindrómát sok minden kiválthatja, de mindig az egyén felelőssége, hogy tegyen ennek elkerüléséért vagy elvágásáért. Merjünk beszélni a munkatársainkkal, főnökünkkel, tegyünk a magánéletünk színesebbé tételéért, de ha nincs más megoldás, merjünk továbblépni.