Majka szerint jól meg kell gondolni, kinek jusson a támogatásból

támogatás Lovasi András Artisjus Majka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
"Nem túl elegáns ez az ország egyik legjobban fizetett celebjétől"

Március végén könnyűzenei szerzők számára hozott létre 62 millió forintos támogatási keretet az Artisjus, hogy pályázat útján nyújthasson rendkívüli segítséget számukra. A felhívás minden olyan dalszerzőnek, szövegírónak szólt, akik lemondott fellépéseik és egyéb munkáik miatt jelentős bevételkiesést szenvednek el. A beérkezett pályázatokat elbírálták, a bruttó 160 ezer forintos segély hamarosan megérkezik a támogatásban részesülők számlájára - írja a dalszerző.hu

Majka nem tetszését fejezte ki az indítvánnyal kapcsolatban, ugyanis szerinte így főleg olyan szakmabeli emberek juthatnak pénzhez,

akik kevésbé vannak rászorulva,

nem úgy, mint például azok a technikusok, táncosok, stb, akik ugyanúgy ezekből a produkciókból élnek. Majka ezért arra kéri az összes kollégáját, hogy jól gondolják meg, kinek van tényleg szüksége a segítségre - hiszen nem mindegy, hogy kenyérre vagy élvezeti cikkekre megy el a pénz.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A Kispál és a Borz egykori frontembere, Lovasi András a közösségi oldalán fejtette ki válaszát Majka véleményével kapcsolatban:

"(...) Majkának, az Artisjus/EJI-pályázat támogatottjait bíráló megnyilatkozása mellett nem mehetek el szó nélkül. Ez a "nehogy már XY-nak ne legyen egy csomó lóvéja" egy kocsmában simán elmegy, de nyilvános térben ezt belengetni baromi képmutató. Igazi házmestertempó ez, másrészt meg nem túl elegáns, ha az ország egyik legmenőbb, legjobban fizetett celebje

mások pénztárcájában kutakodik,

harmadrészt pedig nem illik renoméjukat féltő előadókat magyarázkodásra kényszeríteni. Biztosan vannak olyanok is, akiknek nem kenyérre kellett ez a támogatás, csak lehajoltak az apróért (...)

(...) Amúgy pedig, ha csak azokat veszem, akik a közvetlen környezetemben a zeneiparból élnek, majd mindegyikkel az a helyzet, hogy távolról azt hihetnénk, semmi gond, pénz, mint a tenger, de - mint egyébként a magyar középosztálynak csúfolt réteg többségének - 1-2 havi tartalékja volt, van legfeljebb. Utána jönnek az alternatív túlélési taktikák" - írja a zenész az oldalán.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.