Kiégtél anyaként? Ezek a szülői burnout jelei

anya
Yuganov Konstantin/Shutterstock - Yuganov Konstantin
szülőség anyaság kiégés
Fásult vagy, kimerült, és úgy érzed, egyre kevésbé tudsz megbirkózni az anyasággal járó feladataiddal? A kiégés a szülőkre nézve is komoly veszélyt jelent, vedd észre a tüneteket, mielőtt beleroppansz.

A nőkre nagyobb nyomás nehezedik, mint valaha, hiszen számos területen helyt kell állniuk: háziasszonyként, családanyaként és a munkahelyen egyaránt. De mindezt milyen áron? Ha úgy érzed, az erőd végére értél, tudd, hogy nem vagy ezzel egyedül.   

Három óra alvás után reggel nagy nehezen elviszed a hisztiző gyereket óvodába, majd ott jössz rá, hogy nem tudod átöltöztetni, mert nem vittél neki váltóruhát. Bűntudatod van, amikor az anyaság előtti életedről fantáziálsz. A kicsire gondolsz akkor is, ha egy meetingen ülsz a munkahelyeden, ám a gyermekeddel töltött időt mégsem tudod felhőtlenül élvezni. Ha veled is gyakran előfordulnak mindezek, akkor lehet, hogy nálad is fennáll a szülői kiégés veszélye. 

A nők többet aggodalmaskodnak és stresszelnek

Dr. Sheryl Ziegler pszichológus, a Kiégett anyák kézikönyvének írója szerint: „A nők jelentős része hatalmas nyomás alatt éli a napjait. Minden eddiginél több anya kényszerül arra, hogy munkát vállaljon a gyerek mellett, de ettől még a szülői és háztartási feladatok nagy része is rájuk hárul”. Úgy véli, egy anya kiégésének fő oka a következő: 

Túl sokáig adsz túl sokat magadból, a megfelelő támogatás és stresszoldás nélkül. Bár szinte teljesen elfogy az erőd a mindennapok során, mégis úgy érzed, hogy nem teszel eleget. 

Dr. Ziegler pácienseivel való konzultációi során azt tapasztalta, hogy az apák könnyebben élik napjaikat, mint az anyukák. Ennek legfőbb oka, hogy a nők jobban magukkal hordozzák a félelmeiket és az aggodalmaikat, míg a férfiak könnyebben ki tudják kapcsolni ezeket. 

Tired,Young,Mother,Sitting,On,Sofa,And,Working,With,Laptop
Bár szinte teljesen elfogy az erőd a mindennapok során, mégis úgy érzed, hogy nem teszel eleget. 
Forrás: Evgeny Atamanenko/Shutterstock

Az Ohio State University felmérése szerint az anyák 68%-a számolt be arról, hogy kiégett, míg a férfiaknak 32%-a vallotta ezt. Bár mindkét nem szenvedhet a szülői kiégéstől, a nőknél nagyobb ennek az esélye.

„Statisztikailag a nőknél gyakrabban lép fel szorongás, mint a férfiaknál, és jelentősen stresszesebbek is” – mondja Dr. Ziegler. Kiégés pedig elsősorban fokozott érzelmi megterhelés következtében alakul ki, egy olyan krónikus stressz következményeként, amit nem kezelnek megfelelő módon. 

Nem mindig ismerik fel a kiégést 

Gyakran azt gondolják a fásult emberről, hogy depressziós, pedig - bár sok tünet hasonló - a kiégés és a depresszió között azért vannak különbségek. Például a depresszió egyik tünete, hogy az illető nem talál örömet azokban a tevékenységekben, amelyeket korábban szeretett. A depressziós ember kedvetlen, motiválatlan, reményvesztett és befelé forduló. A kiégett ember azonban túlságosan kimerültnek érezheti magát. 

A kiégés sokszor az élet egy területéhez köthető, például a munkához vagy a gyermekneveléshez, míg a depresszió a szomorúság és a kilátástalanság elsöprő érzése. 

A kiégett emberre jellemző a saját szükségletek háttérbe szorítása, túlzott megfelelési és bizonyítási kényszer, az alacsony önértékelés, majd egy bizonyos idő után koncentrációs problémák és a hatékonyság látványos csökkenése.  

Állandósuló lelkiismeret-furdalás

A szülői kiégést Isabelle Roskam és Moïra Mikolajczak belga pszichológusok úgy írják le, mint az intenzív kimerültség állapotát, amelyben a szülő érzelmileg elszakad gyermekeitől, és kétségbe vonja, hogy megfelelően el tudja látni a kicsit. Lelkiismeret-furdalással küzd, hogy nem jó szülő, ugyanakkor türelmetlen a gyerekkel és a toleranciaszintje is alacsony. Mindehhez hozzájön egy folyamatos fásultság és fáradtság. 

anya, fáradtság, kávé
A kiégett ember azonban túlságosan kimerültnek érezheti magát 
Forrás: Tomsickova Tatyana/Shutterstock

Kiégésre figyelmeztető jel lehet, ha sokkal többet veszekszel a gyerekeiddel, mint amennyit szeretnél. Ha rendszeresen elönt a düh, amit nem tudsz kontrollálni. A gyermekről való gondoskodás, a családdal töltött idő inkább elfáraszt, mintsem, hogy örömet okozna. 

Ráadásul bűntudatot és szégyent érzel, amiért nem tudod élvezni az anyaságot

 - mondja a szakember. Mindemellett testi tünetetek is megjelenhetnek: rendszeres hasfájás, erős fejfájás vagy izomfájdalom.  

Merj segítséget kérni!

Ha a fenti tüneteket észleled magadon, és úgy érzed, hogy nem tudsz az anyasággal járó feladataiddal megbirkózni, akkor mindenképpen érdemes szakember segítségét kérned. Nagyon fontos, hogy a barátaid és a családtagjait támogatását is elfogadd, és őszintén beszéljetek a problémáról.  

Bár nem könnyű megoldani, mindenképpen szükséges, hogy szakíts magadra is időt a mindennapokban. Legyen hetente pár szabad órád, amikor egyedül vagy. Érdemes ilyenkor olyan tevékenységet végezni, ami feltölt és örömöt ad. A tudományosan bizonyított stresszoldó praktikákat is próbáld beleszőni a napodba: ilyen a meditáció, a jóga, a relaxáció. De akár egy nagy séta a természetben is jó hatással lehet.

A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás kulcsfontosságú, erről valamilyen módon gondoskodni kell. Akárcsak a megfelelő táplálkozásról: ne a gyerek által meghagyott maradékot fald be rohanva, hanem töltsd fel a szervezeted vitaminokban gazdag ételekkel, amelyek gondoskodnak a megfelelő energiaszintről.  

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.