5+1 mondat, amit soha ne mondj, ha a partnerednek rossz napja van

vigasztalás probléma párkapcsolat
Ha a párod vacak hangulatban van, természetes, hogy segíteni szeretnél neki. A párkapcsolati szakértők szerint van azonban 5+1 olyan támogatásnak szánt mondat, ami lehet, hogy épp az ellenkezőjét váltja ki, mint ami a célod.

Amikor a partnerednek rossz napja van, egyértelmű, hogy mindent megteszel, hogy egy kicsit kimozdítsd abból és jobb kedvre derítsd. Ám előfordul, hogy a szavaink még mélyebbre húzzák őt, pláne, ha azt érezteted vele, hogy nem is akkora dolog, amiért maga alatt van. Párterapeuták szerint van 5+1 „klasszikus vigasztalás”, ami biztosan nem segít. Az pedig, hogy megtaláljuk a megfelelő szavakat, ha a másik szomorú vagy dühös, esetleg valami nem sikerült neki, fontos a párkapcsolat harmóniájához. 

párkapcsolat
5+1 mondat, amit soha ne mondj, ha a partnerednek rossz napja van
Forrás: Shutterstock

5+1 mondat, amit örökre felejtsünk el

1. „Lehetne rosszabb is.”

Ezt gyakran azért mondjuk, hogy a másik érezze, nincs veszve minden. Valójában azonban arról van szó, hogy ilyenkor lekicsinyeljük a másik érzelmeit. Amy Chan kapcsolatszakértő szerint ezzel a megjegyzéssel a partnered úgy érezheti, hogy nincs joga dühösnek vagy szomorúnak lennie. Többet segítesz neki, ha meghallgatod, ahelyett, hogy összehasonlítanád a problémáját másokéval vagy degradálnád azt. 

2. „Szerintem ezt kellene tenned.”

Amikor a másik fél csak ventillálni szeretne, a probléma megoldására tett javaslatok frusztrálóak lehetnek. Kurt Smith terapeuta szerint a férfiak hajlamosabbak tanácsokat osztogatni, de gyakran ezzel csak azt érik el, hogy a partnerük úgy érzi, hogy a problémáját figyelmen kívül hagyják. Néha elegendő csak meghallgatni a másikat, biztosítani őt az együttérzésünkről megoldási ötletek nélkül.

3. „Ez nem olyan nagy ügy.”

Ez a mondat szintén az érzelmek érvénytelenítését jelenti. Még ha számodra nem is tűnik komolynak a partnered problémája, számára lehet, hogy az. Brianne Billups Hughes, házasság- és családterapeuta szerint az ilyen kijelentések elidegeníthetik tőlünk a másikat, és érzelmi távolságot teremthetnek.

4. „Legalább…”

Az „legalább” kezdetű mondatok szándékuk szerint vigasztalóak, de gyakran elutasításról árulkodnak. Amy Chan szerint ez a megjegyzés azt sugallhatja, hogy a másik fél aggodalmai nem fontosak és úgy tűnik, mint ha nem vennénk komolyna azokat.

5. „Nyugodj meg.”

Ha azt mondod a partnernek, hogy nyugodjon meg, előfordulhat, hogy épp az ellenkezőjét váltod ki belőle. Hughes a Huffpostnak beszélt arról, hogy ez a megközelítés arról szól, hogy minket idegesít a másik fruszráltsága és a viselkedését befolyásolni szeretnénk. Helyette inkább mutass empátiát, és hagyd, hogy kifejezze az érzéseit.

+1 „Az én napom is szar volt.”

A jolly joker mondat. Egy kapcsolatban felesleges azon versenyezni, kinek a napja volt pocsékabb, ráadásul a „nekem is szar napom volt” mondattal könnyen a saját problémádra tereled a beszélgetést. Előbb fókuszálj a párodra és ha kellő empátiát tanúsítasz, biztosan arra is lehetőség nyílik, hogy azt is elmeséld, hogy téged mi bánt. 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.