Ryan Reynoldsnak és Blake Livelynek négy gyermeke van, James, Inez, Betty és Olin. A színész a minap arról beszélt, hogy milyen elvek alapján nevelik őket. „A legfőbb célom, hogy a gyerekeim normális életet éljenek” - nyilatkozta és azt is elmondta, a lehető legtöbb időt szeretné velük tölteni.
Ryan Reynolds és Blake Lively gyermekei egészen más környezetben nőnek fel, mint amilyenben anno a szüleik. A színész yíltan beszélt arról, hogyan igyekeznek kiegyensúlyozottan nevelni őket. Reynolds szerint fontos, hogy gyermekeik a lehető legátlagosabb életet élhessék, de hozzátette, tudja, hogy kiváltságosak. Elárulta, hogy mivel ő és Blake munkásosztálybeli családból származnak, ez hatással van arra, hogyan nevelik gyermekeiket. „Emlékszem, amikor a gyerekeim még nagyon kicsik voltak, gyakran arra gondoltam, 'istenem, gyerekkoromban soha nem kaptam volna ilyen ajándékot'” – mesélte Reynolds, és hozzátette, ma már tudja, hogy ezzel a gyerekeinek nem kell foglalkozniuk. „Ha meg is kapnak mindent, hálásak és erős az empatikus készségük” - szögezte le.
Reynolds arról is beszélt, milyen nehéz egyszerre forgatni és négygyerekes apának is lenni. A színész a Variety Actors on Actors sorozatában Andrew Garfieldnek elmondta, hogy az utolsó két Deadpool-film között hat év telt el, mert nem akarta, hogy munkája elvegye az idejét a családtól. „Minél többet szeretnék otthon lenni, nem akarom kihagyni a gyerekeim fontos pillanatait” – nyilatkozta. „Kicsit belehalok, amikor meglátom az arcukat, amikor versenyeznek, sportolni kezdenek, vagy bármi új dolgot csinálnak, és én nem vagyok ott” - tette hozzá.
Ryan Reynolds és Blake Lively 2012-ben házasodtak össze. Első lányuk, James, 2014-ben született, aki most 9 éves. 2016-ban megszületett második lányuk, Inez, majd 2019-ben harmadik lányuk, Betty. 2023 februárjában jött világra negyedik gyermekük, Olin. A sztárpár mindig is nagy figyelmet fordított arra, hogy óvják gyermekeiket a nyilvánosságtól, csak időnként engednek bepillantást a családi életükbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.