A Schumacher család életét egy folyamatban lévő bírósági ügy keseríti meg. Michael Schumacher egykori testőre, Markus Fritsche, valamint Yilmaz Tozturkan és fia, Daniel Lins ellen emeltek vádat. A gyanúsítottakat azzal vádolják, hogy Schumacher egészségi állapotára vonatkozó érzékeny információkat szereztek meg, majd megzsarolták a családot, hogy azokat nyilvánosságra hozzák. A három gyanúsított mellett most egy ápolónő, Najia B után is nyomoznak és még az is lehet, hogy az egész adatlopásnak ő áll a hátterében.
Úgy tudni, hogy a munkáját hanyagul végző, és ezért 2020-ban elbocsátott ápolónő indíthatta el az egész bűnügyet. Najia B azonban eltűnt, mint ahogyan az az adathordozó is, ami a síbalesete óta elzárva ápolt Schumacher fotóinak, videóinak, orvosi feljegyzések százait tartalmazza. Arról is beszélnek, hogy maga Nadja is készített felvételeket a sportolólegendáról, és nem is fél kiszivárogtatni azokat. Az 53 éves Yilmaz T. kijelentése szerint az ápolónő „pénzért bármit megtenne”.
Az alkalmazottak szobái mintegy 20 kilométerre vannak Schumi svájci luxusvillájától. A tanú szerint ugyanakkor ezek az anyagok sosem hagyhatták volna el a birtokot, azokat egy széfben tartották és a családtagokon kívül csak ápolók férhettek hozzájuk. A tárgyaláson - amelyről bővebben a Borson olvashatsz - elhangzott az is, hogy a Schumiról készült 1500 fotó és videó forrásaként emlegetett titokzatos ápolónő az elbocsátása után szexuális zaklatásra panaszkodott neki, de részleteket nem közöltek.
A Schumacher állapotát leíró fájlok miatt retteg a pilóta családja, attól tartanak, hogy az eltűnt Naija nyilvánosságra hozza azokat és kitálal arról, amit Michael ápolásakor tapasztalt. Corinna Schumacher, Michael felesége, az évek során mindent megtett férje védelmében. A Netflix Schumacher című dokumentumfilmjében így fogalmazott: „Michael mindig megvédett minket, és most mi védjük Michaelt. Nagyon fontos számomra, hogy továbbra is megőrizhessük a magánéletünket.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.