A lélek világa – Tévhitek és tények az autizmusról

Az autizmus spektrumzavar idegi-fejlődési rendellenesség, a kifejezésben szereplő spektrum szó arra utal, hogy számtalan megjelenési formája van, eltérő mértékben érintettek a betegek. A szociális, kommunikációs, kognitív készségek fejlődési zavara egyeseknél súlyos fogyatékossággal társul, míg mások átlagos vagy éppen kimagasló intellektuális képességeiknek köszönhetően képesek kompenzálni a problémát – támogatásra azonban általában nekik is szükségük van. Korábban megkülönböztették az autizmus súlyos formájaként a Kanner-szindrómát, illetve az Asperger-szindrómát, előbbit a nem beszélő, erősen fogyatékos, utóbbit az átlagos vagy átlag feletti intelligenciájú autistákra alkalmazták. 2013-ban ezt a két diagnosztikai kategóriát megszüntették, a ma használatos autizmus spektrumzavar (ASD) már az állapot súlyossága szerint osztályoz.

Az autista értelmi fogyatékos is?

A friss kutatások szerint az autisták 44 százaléka átlagos vagy épp átlag feletti az intellektuális adottságokkal bír, olykor különleges képességekkel, például képes memóriával rendelkeznek. Vitathatatlan tény azonban, hogy az autizmus gyakran társul más fogyatékossággal, fejlődési zavarral: a Kanner-szindrómások háromnegyede például értelmi fogyatékos is, és soha nem tanul meg beszélni. Tovább árnyalja a képet, hogy az átlagos és átlag feletti intelligenciával élő autisták sokszor tűnnek furcsának, nehezen kommunikálnak, képtelenek dekódolni az arcmimikát, a gesztusokat és az iróniát, ezért könnyen előfordulhat, hogy őket is értelmi fogyatékosnak hiszik, holott erről szó sincs. A másik véglet, amikor a magas intelligenciájú autista felnőtt olyan ügyesen megtanul kompenzálni, hogy a közvetlen környezetében élőknek sem tűnik fel az állapota.

Meg nem értett zsenik

Kinek a szívét ne érintené meg az Esőember című film szeretetre méltó főhőse, Dustin Hoffmann zseniális alakításában? Raymond saját kis belső világában él, ahol a megszokott rituálék adják a biztos támpontokat, a cipőjét nem tudja bekötni, ám egy ültő helyében képes kívülről megtanulni az egész telefonkönyvet. Csupán az autisták egy szűk hányada – 1500-ból 1 – rendelkezik ilyesfajta elképesztő tehetséggel, velük kapcsolatban használják a savant-szindróma kifejezést. Úgy számolnak fejben, mint az átlagember gép segítségével, fotórealisztikusan rajzolnak, első hallásra megjegyeznek hosszabb könyvrészleteket, sőt pontosan tudják, milyen napra esett egy adott dátum anélkül, hogy naptárt látnának. Fontos azonban megjegyezni, hogy nem minden savant autista, bár a savantizmus jellemzően valamilyen fejlődési zavar mellett jelenik meg.

Autizmus egykor és ma

Régen bezzeg nem voltak autisták – halljuk nemegyszer, ám ez természetesen nem igaz. Ugyanakkor tény, hogy az elmúlt 20 évben 600 százalékkal nőtt az ASD-diagnózisok száma. Míg 1975-ben, amikor az ASD besorolás újnak számított, 5 ezerből 1 embert azonosítottak autistaként, ma 59-ből 1 ember érintett. Ennek elsődleges oka, hogy egyre komolyabb szakirodalom létezik a témában, és egyre több gyógypedagógust képeznek ki arra, hogy a spektrumzavart diagnosztizálja. Míg korábban ezeket az embereket egyszerűen „a falu bolondjának” hitték, illetve később skizofrénnek, őrültnek, értelmi fogyatékosnak bélyegezték, ma már létezik egy speciális kategória, ami segít abban, hogy az érintettek mielőbb szakszerű segítséget kapjanak.

Öröklődik vagy sem?

Nincs olyan kutatás, amely egyértelmű ok-okozati összefüggéseket kimutatva képes volna feltérképezni az autizmus hátterét. A betegséget idegi-fejlődési rendellenességként definiálják, aminek valószínűleg genetikai magyarázata van – ha egy családban autista gyermek születik, 2-18 százalékos valószínűséggel a testvére is érintett lesz, pláne, ha kisfiú, esetükben ugyanis 4,5-szer gyakoribb a diagnózis. Az oltás-konteót erősíti ugyanakkor a tény, hogy pont 15-18 hónapos korban – amikor a beszédfejlődés felgyorsul, a társas interakciók megjelennek – tűnnek fel a leginkább az autizmus tünetei, így a legkorábbi diagnózisok ehhez a periódushoz köthetők.

A szeretet ereje

Az autisták – értelmi szinttől függetlenül – képesek az erős, mély érzelmek megélésére, és természetesen az empátiára is. A gond azzal van, hogy egyrészt, mivel nehezükre esik mások nem verbális jelzéseinek megértése, nem veszik észre, ha valaki szomorú vagy feszült, másrészt pedig nehezen kommunikálják érzéseiket a külvilág felé: nem tudják, hogyan viselkedjenek, mit tegyenek az adott helyzetben. Ha egy autista síró embert lát, ugyanúgy részvétet érez iránta, mint bárki más, de – hacsak nem tanult meg ügyesen kompenzálni – jó eséllyel megijed a helyzettől, és inkább hátat fordít, mintha ott sem volna. Együttérzését, szeretetét sok autista egészen sajátos módon fejezi ki, például valószínűtlenül erősen megöleli, hosszan magához szorítja a másikat. Vannak, akik számára a testi közelség kényelmetlen, mert nehezen mérik fel saját énhatáraikat, de ők is megtalálják a módját ragaszkodásuk kifejezésének.

Igazából mindenki autista egy kicsit?

„Na, ne legyél már ilyen autista” – halljuk sokszor a vicces nógatást, és léteznek is olyan elméletek, amelyek szerint mindenki autista egy kicsit. Nos, valóban igaz, mindannyiunkkal előfordul, hogy nem tudunk mit kezdeni egy helyzettel: nem vesszük észre, ha valaki vonzódik hozzánk, nehezen oldódunk fel társaságban, fogalmunk sincs, milyen ruhát vegyünk fel vagy hogyan szólítsunk meg egy idegent, hogyan reagáljunk egy konfliktushelyzetben; esetleg csak jóval később áll össze a kép, és világosodik meg, mit kellett volna mondani. Ez persze nem jelenti azt, hogy valóban az ASD kategóriába tartozunk, de hasonló élményeink fényében jobban megérthetjük azokat, akik ténylegesen autizmus spektrumzavarral élnek, és könnyebben segíthetünk nekik eligazodni a társas kapcsolatok útvesztőiben.