Egy olyan gyereket képzelj el, amilyeneket a "Valahol Európában" láttál. Koravén lurkót, aki a pokolban él, véres sebesültek között. Hullákról lecsatolt pisztollyal célba lő, olajképekre, üvegcsillárokra. Lopni jár elhagyott romházakba. Egy háborúban elvadult, éhségtől dülledt szemű, csontsovány fiúra gondolj, akinek sem a szex, sem a halál nem titok már.
Akkoriban ismertetett meg egy pap bácsi a Bibliával. Jézus történetével. És persze min akadtam fönn először? Mária szüzességén. Ez a téma kétszeresen is vonzott. Először is izgatott a dolog szexuális része. Hogyan lehet ez? Hogyan lehet egy nőnek férfi nélkül gyereket fogannia? A paptól nem várhattam választ.
Már az is bosszantotta, hogy a magasztos titkok helyett a nemi kérdések foglalkoztattak. Amelyekben ő láthatóan járatlan volt. Arra a kérdésre, hogy volt-e már szűz nővel dolga, zavarba jött s felháborodott. Egymással beszéltük meg a kérdést, a haverjaimmal.
Janusz Ottó azt mondta, hogy ő ugyan még nem látott szűzhártyát, de azt mondják, néha olyan tág, hogy egyáltalában nem lehetetlen a behatolás. Karesz, az optikus fia, azt mondta, hogy ő csak a környéken ismer három olyan csecsemőt, akinek nincs apja. Elvitték őket katonának, sok évvel ezelőtt, mégis szült a nejük. Nem nagy kunszt.
Apátlan kisdedek bőgtek mindenfelé. Én is ismertem egyet, méghozzá a rokonságunkban. (Csak jóval később tudtam meg, hogy léte összefüggésben lehet a szovjet hadsereg átvonulásával. Akkor még nem sejtettem.) De a csoda izgatott. Én azonban egészen más úton indultam el, mint a barátaim. Őket a szüzesség kérdése izgatta, a dolog testi része.
Már akkor találkoztunk azokkal a magyarázatokkal, hogy tulajdonképpen József volt Jézus édesapja, de a korabeli társadalmi viszonyok miatt ezt nem lehetett nyíltan bevallani. Azt is beszélték, hogy Krisztus egy csodarabbi gyermeke volt, József csak vállalta a csecsemőt.
Később pedig, amikor sokat olvastam, láttam, hogy a Szűz Anya mítosza szinte minden őshagyományban és vallásban benne van. Nem keresztény találmány. Az, hogy a Teremtőnek nincs szüksége egy földi férfi magjára, csupán a lelkével öleli át a nőt s termékenyíti meg, a mítoszok közkedvelt, ismerős témája. A kérdésnek könyvtárnyi irodalma van.
Sokat olvastam erről. Írtak róla hittel és hitetlenül, vallásosan, mitikusan, élettanilag, lélektanilag, történetileg, dogmatikailag, regényesen és misztikusan. A kérdést rendszerint ott tették fel, ahol az én kis haverjaim: hogyan történhetett ilyen csoda?
Engem pedig egészen más izgatott. Akkor is, és ma is. Hogy csodák vannak, tudtam. Magam is tanúja voltam néhánynak. A Bibliában is számtalan csoda van - ennél sokkal nagyobbak is. Engem az a kérdés izgatott, ha az Isten, a maga végtelen hatalmával helyettesíteni tud egy hús-vér földi férfit, miért nem tud helyettesíteni egy nőt is?!
Ha már csodával küldi a világba a Fiát, miért csak fél-csodát csinál? Miért kell a varázslatához egy szűzlány, egy szegény, menstruáló és fájdalommal szülő földi nő? Csak az Apa lehet csoda, az Anya nem?! Mert ez a helyzet. Istennek, akármilyen csodatévő hatalma van, nő nélkül nem működik!
Kell egy asszony, egy feleség. Kell egy öl - szűz, vagy nem szűz, nem ez a lényeg. Kell egy petesejt. Egy anyaméh. Egy igazi nő. Kell a lassú, sejtes növekedés, vérkörök, érzések testi és lelki összeköttetése egy halandó, női testtel, aki talán többet ad a leendő emberkéhez, mint az a mag, amelyik a teremtés folyamatát elindította.
Ősi és mai tudásunk szerint egy anya többet ad hozzá a gyermekéhez, mint a férfi - mert belőle lesz. Az ő húsából, véréből, érzéseiből, gondolataiból, energiájából, abból, amit eszik, remél, és hisz. Ez nemcsak "beleépül" egy magzatba, hanem ebből lesz.
Engem ez a történet arra figyelmeztetett, hogy egy nőt nem lehet eszköznek tekinteni. Nem lombik. Mária - és minden asszony - Isten teremtő társa. Az Úr elküldte az egyiptomi tíz csapást, a Vörös-tengert kettéválasztotta, a vaknak visszaadta a látását, a halottakat föltámasztotta - semmiből se állt volna neki egy nőt is teremteni magának, aki a kis Jézust megszüli.
De nem tette. Nem akarta? Vagy nem tudta? Az isteni csodának is van határa. Egy másik kiismerhetetlen csoda - az Anya. Ezen már akkor, gyerekkoromban kezdtem gondolkodni, és mindig eszembe jutott, ha a saját anyámra néztem. Mondták, hogy a nevetésem az övére hasonlított. És hasonlít, ma is.
Tipp! Tanulj öltözködni a hercegnőtől! Nézd meg képgalériánkat! |
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.