Heti útravaló Müller Pétertől - 20. rész

Olvasd el, és hagyd magadban megérni. A népmesékben a szülők csak néhány pogácsával és egy-két gondolattal bocsátják útra gyermekeiket. Azokkal a gondolatokkal, melyekről tudják, hogy fontosak, és csakis az övék.

Egy gyereknek el kell szakadnia a szüleitől, amikor felnő. Anyja ölelő karjait le kell sodornia magáról. Még Jézus is megtette ezt. Amikor az anyja beszélni szeretett volna vele, ő nem akart. "Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?" - kérdezte a hírhozótól. Ő akkor már csakis az Istenhez tudott hű lenni.

De így van ezzel minden ember is. Sohasem felejtem el anyám fájdalmasan bölcs, mosolygó tekintetét, amikor bejelentettem neki, hogy megnősülök. Addig vele éltem, utána pedig csak akkor voltunk együtt, ha néha találkoztunk.

Gyereksorsom és gyerektudatom megszűnésével lényegében magára hagytam őt. Az a csodálatos "együtt" - megszűnt. Más lettem, és a feleségemben kezdtem keresni azt a sok mindent, amit addig az anyámban találtam meg.

És a házasságban? Ha jön valaki? Egy harmadik? Máris árulóvá lettél - mert előbb-utóbb valamelyiket el kell árulnod. (Nemcsak a feleségedhez lehetsz hűtlen, hanem a szerelmedhez is!)

Ez az útravaló, lehet, hogy nem is neked szól, hanem magamnak. Ha egy sokaságban vagyok, például előadást tartok, vagy könyvet dedikálok, vagy a születésnapomat ünnepelik, sohasem tudok megszabadulni attól a lelkifurdalástól, hogy ha valakire figyelek, ha valakinek mélyen a szemébe nézek, a többit elfelejtem - hűtlenül. Mintha ott se lennének. Egyetlen ember miatt elárulom a többit. Ha nem így lenne, nem tudnék arra az egyre figyelni.

Bizony, csak egyetlen valakihez vagy valamihez lehetsz hűséges. Nem lehet mindenkit szeretni. Pedig az lenne jó! Ha százezer karom, szemem, ölem és szívem lenne! Nem kellene megszenvednem, hogy nem lehet mindenkit átölelni, és ha az egyiket szereted, és hűséges vagy hozzá, a másikat elhagyod - elviszed róla szereteted fénysugarát, és ott hagyod a sötétben. Ez fáj. Fájdalmat okozni: fáj.

Mindezt csak elmeséltem Neked. Ne szomorodj el: emberek vagyunk.