Heti útravaló Müller Pétertől - 32. rész

Olvasd el, és hagyd magadban megérni. A népmesékben a szülők csak néhány pogácsával és egy-két gondolattal bocsátják útra gyermekeiket. Azokkal a gondolatokkal, melyekről tudják, hogy fontosak, és csakis az övék.

Én szeretet nélkül nem tudok élni. Félek. Keserű és reménytelen vagyok. Fuldoklom. Fázom. Ha csak egyetlen módom van rá - elmenekülök. Persze van, amikor nincs erre mód. Maradni kell. Akkor is keresem azoknak az embereknek a közelségét, akik szeretnek, és akiket én is tudok szeretni. Lehet, hogy csak pár emberről van szó. Manapság az is nagy szó. Olyan, mint az Északi-sarkon egy működő kályha: odabújok mellé.

Ez az érzékenységem nagy gondot okozott egész életemben, mert ebben az országban mindig aránytalanul sok volt a gyűlölet és a rosszindulat. Ez mindenkinek feltűnt, aki hosszabban időzött nálunk, s az álarc mögé látott, amelyet viseltünk és viselünk.

Ezért egy különleges élettaktikát választottam nem tudatosan, hanem még egészen kicsi koromban: ha nem szerettek valahol, továbbálltam. Ha csak tehettem. Az óvodában például sok sérelem ért, s bölcs anyám nem azt mondta, hogy "Szokd meg, ilyen az élet!" - hanem kivett onnan. Otthon maradtam, de sajnos a szüleim között is sok volt a robbanásig feszült indulat, és az országban még több volt: háború tombolt. Nem lehetett máshová menni.

Akkor alakult ki bennem az ösztönös képesség, hogy néha meg tudom szelídíteni a körülményeimet, vagyis ha nem mély a gyűlölet, át tudom hangolni azt. Néha egy jó szóval, ügyes taktikával s némi bátorsággal és lelki erővel élhetővé tudom varázsolni a környezetemet.

Ezt az ösztönös, gyermekkorból hozott "ügyességemet" később a Jóskönyv, a kínai Ji King tudatossá tette bennem. Azt mondta ugyanis, hogy mindenkiben ott rejlik a "jó ember". Lehet, hogy nagyon mélyen, de ott van. Meg kell szólítani, ha lehet. Ha nincs rá mód, elmenekülök. Persze nem mindig lehet, tudom. Akkor megpróbálok egy lelki szkafandert húzni magamra, de ez már egy természetellenes állapot. Ahogy a gyűlölködés is az.

Őszintén megvallom, azért lennék rossz párkapcsolati tanácsadó, mert én a legtöbb embert menekülésre biztatnám. Ha szeretet van - a többi már könnyen megoldható, de ha nincs, akkor semmi sincs. Akkor csak szétfoszlott ruhát varrogatunk, tört cserepet ragasztgatunk. Nem érdemes.

Én inkább élek egyedül, mint másokkal, szeretethiányos légkörben. Ha nem vagyunk rokonlelkek, ne fogadd el ezt az útravalómat. Lehet, hogy neked más élettaktika való.