Mikor annak idején a kórházba került, az orvosok először úgy vélték, hogy Mohammadnak legfeljebb 12 órája van hátra az életéből, de csodával határos módon túlélte a balesetet, bár további 18 hónapon keresztül kórházi kezelésre szorult.
A sebészek a fiú lábáról vett bőrszövetekből egy kis csövet formáltak a pénisz helyére, amelyen keresztül képes volt vizelni, de az új "pénisze" teljes mértékben érzéketlen volt és szexuálisan sem működött.
Mohammad kamaszkorában elkezdett érdeklődni a lányok iránt, de rá kellett jönnie, hogy neki soha nem lehet gyereke. "A szüleim soha nem ültek le velem komolyan beszélgetni, hogy kiskoromban volt egy balesetem, ami miatt nem lehet gyerekem. Tulajdonképpen mindenre magamtól jöttem rá" - emlékezett vissza a férfi az ITV This Morning című reggeli beszélgetős tévéműsorban.
Az Edinburgh-ban élő Mohammad Abad két és fél évvel ezelőtt ismerte meg későbbi feleségét, és eltökélte magában, hogy tennie kell valamit. A férfi felkereste a legjobb szakembereket, és jelenleg úgy néz ki, hogy egy rendkívül összetett műtétsorozat végén teljesen működőképes pénisze lehet.
A férfi eddig az első operáción van túl a háromból, amely során újra felépítik a teljes péniszt. A 11 óráig tartó műtéti beavatkozás során a sebészek megállapították, hogy a 26 évvel ezelőtt történt baleset során Mohammad egyik heréje feltolódott a testébe. Az orvosok jelenleg azt vizsgálják, hogy a here vajon képes lehet-e még spermát termelni. A további műtétek során egy pumpát fognak beoperálni a páciens péniszébe, melynek segítségével mesterséges merevedést érhet el.
Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes! |
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.