mandulaműtét betegség egészség mandula gyulladások mandulagyulladás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egészség megőrzésének vagy visszaszerzésének szempontjából nagyon fontosak azok a hétköznapi esetek, amikor egy-egy olvasó osztja meg a betegségével kapcsolatos történetét. Ezek az írások talán segíthetnek abban, hogy valaki más időben figyeljen fel a tünetekre, elváltozásokra, vagy éppen arra ösztökéli, hogy vállalja be végre a régóta halogatott szűrést. 

Nagyon sokan éveken keresztül halogatják a mandulaműtétet, még úgy is, hogy a halogatás évei folytonos betegeskedéssel telnek. A mandula örökké gyulladásban van és nem képes ellátni eredeti feladatát, inkább egy olyan góccá válik, amelyre a közelében szervek, sőt a szervezet egésze is gyulladással reagálhat.

Forrás: Thinkstock

Egy 23 éves fiatalember mesélte el felnőttkorban bevállalt mandulaműtétjének történetét:

"Gyerekkorom óta gyakran gyulladt be a mandulám, ami sok kellemetlenséget okozott. A legutóbbi eset során tüdő- és mellhártyagyulladás is társult hozzá, hosszú hetekig beteg voltam. Akkor már elhatároztam, hogy véget vetek ennek az állapotnak, és bár sok rosszat hallottam a mandulaműtétről, de ha nincs más lehetőség, alávetem magam. "

A műtét teljes történetét a napidoktor.hu oldalán ismerheted meg!

Oszd meg a történeted te is!

Minden megosztott információ reményt, segítséget, tippet adhat valakinek a gyógyulásra. Oszd meg velünk a történeted, megoldásod a felépülésre, hogy embertársaid erőt meríthessenek általa saját gyógyulásukhoz. Segítsd történeteddel mások gyógyulását! Írj a napidoktor.hu oldalára!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.