Müller Péter: "Láttam már csillogni az örök szerelem fényét"

Nem könnyű! Mert csak őt akarod! Senki mást, csak őt! És őt is hogyan? Fiatalon? Szépen? Sugárzón? Vagy látod már benne az öreget, a beteget, az embert, aki talán már nem kívánatos? És látod-e magadat, évek múlása után, akit már nehéz szerelemmel szeretni?

Bizony, ezek nagy kérdések. Nem az érzelem váltása a kérdés, hanem az, hogy amikor szerelmes vagy, mennyire mélyen látsz a másikban. Mennyire pillantod meg Ő AZ!-t - aki nem változik. Mert benne lesz mindig. Amíg él, benne lesz. És ha őt látod, nem is kell váltanod.

Sok öreg párban látom még csillogni az örök szerelem fényét. Kivillan a megszokás, az elfáradás, a sorsközösség hétköznapi homályából. Még mindig fogja a kezét. Még mindig rá tud pillantani úgy, mint szerelmes. Messziről néz már ez a tekintet - de ugyanaz.

Kevés ember élményét írtam le. De leírtam - mert van ilyen.