Te nem is szültél igazán: amikor a császármetszés a gyengeség mértékegysége

Hamedl Andrea

2015.05.01.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

"Hallottam arra utaló mondatokat, hogy én nem is szültem. Csináltam valamit, de azt nem egyedül tettem. Nem harcoltam. Nem küzdöttem eléggé. Biztosan feladtam. Vagy nem is akartam. Nem készültem fel rá. Nem tettem meg mindent. Pff..." - olvasható a #Császárnők misszió néven hirdetett tematikus hét nyitószövegében a Facebookon. De miről is szól ez az egész?

Arról, hogy bizony anyák és anyák közt is van különbség. Hogy miért? Mert egyesek különbözőséget vélnek felfedezni az alapján, ki miképpen adott, teremtett életet. Természetes úton, avagy császárral. Valakinek, aki pár évvel még egész biztosan az anyaság előtt áll, érthetetlen, mi okozza ezt az ellenségeskedést az édesanyák között. Miért becsmérlik egymást az emberek, a nők, az anyák? A Mommynity alapítói ennek jártak utána saját történeteiken keresztül.

CSÁSZÁRMETSZÉS:

Állandóan parázsló vitatéma. Gyengeségi mértékegység. Lelki törések okozója. Pszichológusok egyik fő témaköre. Kudarcélmények kimeríthetetlen tárháza. Az anyák egymás közötti megítélésének egyik mértékegysége.

Akik fájdalomban mérik a szülést

A legtöbb nőnek van egy elképzelése arról, hogyan hozza világra gyermekét, ha majd megadatik neki ez a csoda. Amikor aztán ott fekszik, és nem minden alakul úgy, ahogy azt megálmodta, akkor jön a B-terv. Amikor a kicsi vagy az anya egészsége úgy kívánja. És van, amikor a császármetszés az egyetlen járható út. Három nővel, akik azért vállalták szülésük történetét, hogy másoknak erőt adjanak, szintén ez történt:

"Tudom, tudom. Hiszen nem volt tolófájás, és nem is szenvedtünk meg. Nem a nyavalyát nem! Üzenem annak, aki fájdalomban méri a szülést, hogy pokolian fáj másnap, sőt harmadnap is a műtéti seb. Az összehúzó injekció vagy az, ahogy az orvos teljes testtel ránehezedve nyomja a frissen műtött méhedet. Biztosan máshogy. Persze" - írja bejegyzésében Ócsai Dorka, a Mommynity egyik szerkesztője a Facebookon.

"Sőt van, aki a műtét előtt végigszenvedi a tolófájdalmakat is, csak a katarzis marad el. Na, az triplán fáj. A lélekkel együtt. Mintha ez valami fájdalomverseny lenne, valami kötelező út, valami előírt teljesítmény. Mintha ebben versenyeznének az anyák, hogy kinek volt borzasztóbb, kinek volt könnyebb. Mintha ebben lehetne ügyesebbnek vagy ügyetlenebbnek lenni. Mintha nem az lenne a lényeg, hogy végre megpillanthassuk egymást."

Dorka és Máté története:

Én nem dönthettem. Emlékszem, anyám mindig homályos tekintettel mesélte azt a pillanatot, amikor az utolsó tolás után kicsusszantam. Azt mondta, annál fantasztikusabb érzés nincs. Annyira készültem rá. Nem féltem tőle, mert csak azt járt a fejemben, hogy látni szeretném a kisfiamat. De Máté 4950 grammal és hátravetett fejjel, nyakára tekeredett zsinórral indult neki a világnak. Egyetlen tolással eltörhettem volna a gerincét. Nekünk megmentette az életünket a császár. Nem haltunk bele együtt. Kit érdekel, hogy hogyan került ki belőlem!? Amikor megláttam egészségesen, biztos vagyok benne, hogy pontosan azt éreztem, amit édesanyám az utolsó tolás utáni pillanatban. Mérhetetlen boldogságot és megkönnyebbülést. Azóta bármilyen fórumon büszkén vállalom, hogy SZÜLTEM! (Dorka történetét teljes terjedelmében itt olvashatod.)

"Minden rendben lesz, csak most én szülök, nem maga"

Ez már egy másik anyuka, Anna írása, aki szinte fel sem fogta, csak utólag égett be a szívébe ez a mondat. "Fájdalmat érzek, létezik ez? Ráz a hideg, normális ez? Nem válaszol senki, a méhemről beszélnek, fura hangokat hallok, nyissz, istenem, tényleg az történik, amit képzelek? 'Na, most ez lehet, fájni fog, készüljön, kivesszük a babát.' És már érzem is, feszítő, éles fájdalom, mintha izomból gyomorszájon vágnának, ordítok, mi történik, minden rendben? Miért van csend? »Annácska, kinn a baba, minden rendben, sok a haja.« De hol van?! Jól van? Merre van? Láthatom végre? Miért nem hallom? Hát ez volt a mi nagy pillanatunk...

Választ nem kapok, csitt-csatt, furcsa hangok a hasam felől, kocog a fogam, ráz a hideg, rám is szólnak, hogy nyugodjak már meg. Sírást hallok. Meghozták. Felöltöztetve, tetőtől talpig bebugyolálva. Nagyon sír. Szegény baba, most kéne adnom egy puszit, gondolom, azt hiszem, sikerült is, nem is látom igazán, csak a sírást hallom, de már el is vitték. Odaszólnak, hogy majd ha felálltam, megkaphatom. Felállni?! Már ha túlélem, mert jelenleg ebben sem vagyok biztos. Nem szól hozzám senki, a remegést már megszoktam, a fájdalomtól letompultam. Összeomlottam. Egy senki vagyok, egy üres, kinyitott test. Babájától, anyai jogaitól, méltóságától, önmagába vetett hitétől megfosztott..."

Anna és Mór története:

Ma már nem firtatom mindennap, vajon miért is kötöttünk ki a műtőben. Nem játszom le annyiszor, mi lett volna, ha... Ma már tudom, nem a császármetszésen múlik a kötődés, hiszen ami köztünk van Mórral, leírhatatlanul erős. Behoztuk a lemaradásunkat. Kálváriánk minden perce értelmet nyert általa. A méltóságom, a lelkem, ami a protokoll hidegsége miatt összetört, kezd apránként összeállni. Lassacskán eljön a pont, hogy nem sírok mindig, ha eszembe jut. Hogy tudok örülni, ha másnak nem szörnyű élmény a szülés. Hogy már nem gondolom magam szörnyetegnek, gyenge jellemnek, amiért úgy éreztem, ahogy. Nem szégyellem, hogy bizony magamat is sirattam olykor. Már nem veszem magamra mindazt a rettenetes sok beszólást, leszólást, miszerint megúsztam a szülést. Már nem csengenek a fülemben óránként az orvos szavai: "én szülök, nem maga." Már nem érzem azt, hogy igaza volt. Már bennem van az akarat, hogy egyszer majd, ha felkészültem, újra belevágjak. (Anna történetét teljes terjedelmében ide kattintva érheted el.)

"Elmaradt a katarzis, a happy finish"

Vica, aki utolsóként tette közzé történetét a mommynitys lányok sorában, egybefüggő fájásokkal kezdett el nyomni, és ez így ment másfél órán át. "Az orvos könyökölt a hasamon (a férjem szerint ez volt a legijesztőbb), aztán próbálta a baba fejét beirányozni. De nem sikerült, mert egyszerűen nem fért át a feje a medencémen. És végül a már jól ismert téraránytalanság miatt, sürgősségi császárral bevittek a műtőbe. Tolófájások közepette kaptam meg a fájdalomcsillapítót...

Vica és Ábris története:

...hatott a szuri, és kb. 20 perccel később felmutatták a gyönyörűen kisimult, rózsaszín, és cseppet sem nyúzott újszülöttet. Én meg azt gondoltam, hogy de qrvára megszívtam. Sírtam, de nem a meghatódottságtól, hanem mert rohadtul sajnáltam magam, hogy néhány nyamvadt centi miatt elmaradt a katarzis, a happy finish. Maga a műtét nekem semmi traumát nem okozott, nem láttam, nem hallottam, nem éreztem semmit.

Mégis. Ez a rohadt gombóc csak nem múlik a torkomból, amikor arra gondolok, hogy én császárral szültem. Nem igazán tudom megmagyarázni, miért. Talán mert volt magam felé egy idióta elvárás, hogy ha az anyám, a testvéreim megcsinálták, akkor én is meg tudom csinálni. Mintha ez valami sportteljesítmény lenne... Ha nem vajúdtam volna, valahogy még csalódottabb lennék... Így ha a második babát meg tudom szülni természetesen, akkor már legalább tudom, mire számíthatok... (Vica történetét teljes terjedelmében itt érheted el.)

Ahogyan születtél, olyan életed lesz?

2013-as cikkünk szerint bár felnőve rég nem emlékszünk rá, saját születésünk igen mély élményként él tudatalattinkban. Annyira, hogy akár mindennapi életünket, stresszhelyzeteinket is befolyásolhatja. Akkor Németh Anna szülésznő avatta be a Life.hu olvasóit a sérülésmentes, gyengéd születés rejtelmeibe. Ugyanis nemcsak szülni, de megszületni is nagyon nehéz. Miközben az anya minden erejével küzd azért, hogy gyermeke világra jöjjön, a baba is ugyanezt teszi.

"Születéskor tulajdonképpen nem azzal van baj, hogy traumát élünk át, hanem azzal, ha ezt nem tudjuk feldolgozni. Ha anyaként a szülés során nem történt minden úgy, ahogy szerettük volna - akár egy heves vérzés vagy bármiféle probléma miatt -, akkor is vannak lehetőségek arra, hogy a kötődés megerősödjön, és a születés utáni órákban, napokban nagyon sok feszültséget, rossz élményt feloldhatunk, kisimogathatunk gyermekünkből. Ha nem adták oda azonnal a babát, akkor az anyuka a gyakori szoptatással, bőr-bőr kontaktussal, hordozókendő használatával gyógyítóan hathat a következő napokban, hetekben" - állítja a szakértő.

Mire figyelhetünk oda a szülésnél?

Németh Anna szülésznő szerint fontos, hogy előre informálódjunk a lehetőségekről, hogy ne csak ismeretlen dolgok lavinájaként éljük meg azt. "Menjünk el szülésfelkészítőkre, és keressük az információkat, már a baba tervezgetésekor. A terhesség már nem feltétlenül a legjobb időszak erre, ahogyan a fájások megindulása sem - a szülés nem a küzdelem időszaka, kifejezetten hátrányosan hat a vajúdás érzékeny hormonális egyensúlyára, ha az anyában a harcra jellemző, adrenalinszerű anyagok kerülnek túlsúlyba. Érdeklődjünk a különböző kórházakban, találjuk meg azokat az orvosokat, szülésznőket, akik - természetesen a szakmai protokollokon belül - kicsit máshogyan gondolkoznak, engedékenyebbek, bátrabbak, újítóak" - tanácsolja szakértő.

Felkészülni persze nem tudunk, és nem is lehet mindenre, mert előfordulhat, hogy máshogy rendelkeznek felettünk, de semmiképpen nem szabad ujjal mutogatni egymásra, akinek máshogy jött ki a lépés. Az egyik kommentelő, Enikő hozzászólása lehet talán a tökéletes zárszó a témában: "Szerintem mindenkinek megvan a saját sztorija, a maga érzései. Van, akinek a teherbeesés, és olyan is, akinek a várandósság, és persze az is, akinek a szülés a legnehezebb. De mindenkinek a saját története a legfontosabb, és ez így van rendjén."

Egy nagyon kényes téma, egy fájdalmas pont...

Ócsai Dorka a Life.hu-nak elmondta, a misszió abból indult, hogy ők hárman is mind máshogyan dolgozták fel a szülésüket. A császármetszés, mint ahogyan a több ezer Facebook-kommentből is látszik, nagyon kényes téma és fájdalmas pont. "Végtelenül fontosnak tartjuk, hogy az anyák tudják, nincsenek egyedül - se ezzel a problémával, se mással kapcsolatban. Szeretettel várjuk őket közöttünk, mert ez a közösség, amit építünk, pont arról szól, hogy tabuk nélkül beszéljen mindenki az őket nyomasztó helyzetekről, véleményekről, bírálatokról. Célunk, hogy találjunk egy közös hangot és tágítsuk a látókörünket. Együtt!"