Nyári Dia és párja csúnyán váltak el

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
Nyári Diána Tóth Marci szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyári Diána, és volt párja, az X-Faktorból ismert Tóth Marci útjai nemrég külön váltak. Dia legközelebb egy figyelmes férfival szeretne kapcsolatot.

Dia és Marci több, mint egy évig voltak együtt, össze is költöztek, később azonban rájöttek, hogy jobb, ha külön folytatják. A Bors arról kérdezte a Barátok közt sztárját, milyen érzés volt neki a szakítás. Dia elárulta, volt már olyan, hogy exével tartották a kapcsolatot, de ez Marcival nem így történt:

"Marcival nehezebb volt a helyzet, mert nem igazán jól váltunk el, és ezért az én kérésemre megszakítottunk minden kapcsolatot. Gyakorlatilag nem tudom, mi van vele, és ő sem tud rólam. Így nehezebb volt, főleg az első hét, de egyre jobb és jobb lett" - mondta.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Diána elmondta a napilapnak, hogy inkább rajta múlt a szakítás. "Jelen esetben inkább rajtam múlt a szakítás, mint Marcin, ő talán még nem mondta volna ki. De lehet, hogy ha most őt kérdezné, ő épp az ellenkezőjét mondaná. Rémesen nehezen hozok meg ilyen nagy horderejű döntést, még az apró tárgyakhoz is erősen kötődöm. Például már most rettegek attól, hogy mi lesz velem, ha meghal a kutyám, pedig még nagyon fiatal. Annyira meg tudok szeretni élőlényeket, de még akár tárgyakat is, ezért nagyon sokszor átgondolom, mielőtt változtatok. Nem az első vagy a második probléma után szoktam azt mondani, hogy legyen vége, hanem amikor már hónapok óta nem vagyok boldog. Sokat és erősen küzdök azért, hogy helyrehozzam a dolgokat valakivel."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.