Kikerült az intenzívről Rékasi Károly
![](https://cdn.life.hu/2023/12/bcIWO3L7baACygm-ZEG6ByCAUWN5kxMc-niuXNsusZ0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VlMmRhNzczNDIxZDQ2Yjc5ZGMyMTczNjJjZmZkYzBl.jpg)
A motorbalesetben súlyos sérüléseket szerző színész állapota azonban nem javult látványosan, ugyanis a fejsérülése és az erős hatású fájdalomcsillapítók miatt a beszéde még mindig nem tiszta. Hiába van tudatánál, kommunikálni egyelőre nem lehet vele - tudta meg a Blikk.
A hírzárlat egyébként továbbra is tart, senki nem adhat ki hivatalos információt a színész hogyléte felől. A lap információi szerint fokozott mértékű szigorítást léptettek életbe annak érdekében, hogy teljes nyugalomban folyhasson a Barátok közt sztárjának kezelése. Szigorúan ellenőrzik a látogatókat is, akiknek jelszóval kell igazolniuk jogosultságukat.
Rékasi Károly kedden koradélután szenvedett súlyos motorbalesetet, amiről szemtanúk is beszámoltak. A színészt megműtötték, majd az intenzív osztályon stabilizálták az állapotát. Úgy tudjuk, Pikali Gerda és Détár Enikő is rendszeresen látogatja Rékasit, akit a József Attila színház mielőbb visszavár.
Összetört Rékasi Károly édesanyja
Egy kórházi szemtanú és egy ismerős is arról vallott, mennyire megviselte Rékasi Károly anyukáját fia látványa. Olvasd el a Life.hu cikkét!Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.