Szülői szerep depressziósként: „Az anyaság néha a frászt hozza rám”

2015.09.02.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Amanda tizenhat éves kora óta depressziós és kemény családi drámákon van túl. Az élete teljesen megváltozott, amikor kisfia született, hiszen azóta már két ember balansza és mindennapi lelki békéje miatt kellett aggódnia. Ez az ő története.

Be kell vallanom valamit: az anyaság néha a frászt hozza rám. Nem vagyok meglepve a hozzáállásom miatt, hiszen tudtam, hogyha egyszer gyerekem lesz, a széltől is óvni fogom. De mégis mi van, ha szociopata válik belőle, elrabolják, esetleg allergiás lesz több ételre?

A legnagyobb félelmem mégis saját magam voltam…

Diagnózis, öngyilkosság, félelmek

Tizenhat éves koromban diagnosztizálták nálam a depressziót, amit gyógyszerrel sikerült is kordában tartani. Miután férjhez mentem, a húszas éveim elején már gyermeket is terveztem, amikor a sors közbeszólt. Az öcsém öngyilkos lett és a bátyámnál is bipoláris zavart állapítottak meg. Nagyon féltem, hiszen a mentális betegségekre (esetleg öngyilkosságra?) hajlamosként feltettem magamnak a kérdést, hogy átakarom-e adni ezt a terhet az utódomnak!?

Gyötrelmes, lelki fájdalmak mély bugyraiban töltött hetek után fokozatosan

megértettem, hogy nem vagyok ugyanolyan, mint a bátyám, az öcsém pedig saját döntése alapján vetett véget az életének.

Azért ott voltak a démonok, terhesen is ezekkel a kérdésekkel és a szülői hangulatingadozásokkal vívódtam. Vajon megérdemlem ezt a lehetőséget?

A fiam már tíz hónapos. Az alváshiány, a szoptatás és a hormonok miatt nem volt könnyű vele, de boldogok vagyunk. Mindketten „ellenőrizve”: én a terapeutám által, ő én részemről. Mégis, a félelmem előjön hébe-hóba.

A depresszió az átlagemberek számára a mai napig a nehezen megfogható, értelmezhető betegségek körébe tartozik. A depressziós ember környezete, a legszűkebb család is sokszor csak annyit érzékel a depressziós tünetekből, hogy az illető már "megint maga alatt van", "hiszti van", "anyának már megint nincs kedve semmihez". Ám nem csak a beteg ember környezete bánik felületesen, sőt olykor felelőtlenül a depresszióval, a betegek saját depressziójukat illető tudatossága is rendkívül alacsony fokú.

Távolítsuk el a negatív csomagolást a helyzetről: milyen anya vagyok depressziósként? Aki segítséget kér, gondoskodik magáról és a fiáról. Kimutatja a szeretetét, együttérzését és egyszer megtanítja a fiának, hogy fogadja el önmagát és a tényt, miszerint mentális betegséggel is élhet valaki teljes életet.

Nem intek be az anyaságnak, mert antidepresszánsokat szedek

Jill Robbins életében igyekezett megtalálni az egyensúlyt a látszólag nagy terhei közepette. Az anyaság áldás, öröm és egyben ijesztő dolog volt a számára, szerencsére egyetlen mondat elég volt ahhoz, hogy a változókor kellős közepén átértékelje a hozzáállását.