Hiába akarunk, nem tudunk örökké boldogok lenni

„Az élettel való elégedettség huszonéves korban csökkenni kezd, 40 éves korig a görbe mélyén van, majd 65 éves kor után ismét növekszik” – mondta dr. Ioana Ramia, az ausztráliai University of New South Wales munkatársa. A felmérés legfőbb célja az volt, hogy megkönnyítse a bizonyos korcsoportokkal kapcsolatos politikai döntéshozatalt.

Dr. Ramia és kollégái szerint

illetve a 75. születésnapunk után.

A boldogsággörbe megfelelt az előzetes feltételezéseknek; még az olyan részletekben is egyezések voltak, miszerint a párok az első gyermek érkezése előtt a legboldogabbak, és a kicsi hatéves kora körül kezdenek megint elégedettek lenni az életükkel.

A szakember hozzátette, hogy a boldogtalanabb életkor ideje összefüggésben áll a munkaerőpiaci viszonyokkal és az anyagi helyzettel, hiszen olyankor általában „a pénz és a munka a legfontosabb”. A lakáskörülmények kevéssé befolyásolták a fiatalabbak boldogságát, ám így is meg lehetett állapítani, hogy boldogabbak, akik közelebb élnek a munkahelyükhöz, a barátaikhoz és a kikapcsolódási lehetőségekhez. „A boldogság akkor kezd ismét növekedni, amikor az emberek a pénzen és a munkán kívül más dologra is koncentrálnak” – összegezte dr. Ramia.

Boldogság: fogalom, eszmény vagy valóság?

Korán reggel, amikor csipás szemünket kinyitva csak egy kávéra vágyunk, nem biztos, hogy a legboldogabbnak érezzük magunkat. A boldogságszintünk akkor sem a legmagasabb, ha szervezetünket „megerőszakolva” széthajtjuk magunkat, és együtt pörgünk a mókuskerékkel.

Húsz ország bevonásával készült az a nem reprezentatív kutatás, amelynek során a résztvevők háromhavonta töltötték ki a hozzá tartozó kérdéssort. A négy éven keresztül végzett felmérésből így egyértelműen követni lehetett az országok lakói hangulatának változásait.

Az egyik a hedonikus, aki folyamatosan arra törekszik, hogy jól érezze magát a bőrében, a másik a flow-típus, aki sodródik, és megéli a pillanatokat, míg a harmadik embertípus az összefüggéseket és az élet értelmét keresi.