Újabb botrány árnyékolja be a brit királyi udvart: Harry herceg megfenyegette családját

brit királyi család védelem Harry herceg
A Buckingham-palota aggódva figyeli a fejleményeket, miután felmerült, hogy Harry herceg folytatást írhat a Spare (Tartalék) című memoárjához. A második könyv a herceg jogi csatározására összpontosítana, amelyet a brit állam által megvont rendőri védelem visszaszerzéséért indított – és amelyben élesen bírálhatja a királyi családot.

Harry herceg a múlt héten megjelent a londoni Királyi Bíróságon, ahol azt állította, hogy azért szüntették meg a védelmét, hogy a királyi családban tartsák. A kétnapos meghallgatást követően sussexi herceg úgy nyilatkozott, hogy „legrosszabb félelmei beigazolódtak” a zárt ajtók mögött elhangzott titkos bizonyítékok fényében.

harry herceg
Harry herceg úgy gondolja, ki akarták trükközni
Forrás: Getty Images

A rendőri védelem visszavonását követően Harry herceg úgy döntött, hogy jogi útra tereli az ügyet. Szerinte a döntés nemcsak igazságtalan volt, de veszélybe sodorta őt és családját. A meghallgatás után adott nyilatkozatában kijelentette: „Az emberek megdöbbennének azon, hogy mi mindent titkolnak el.”

Harry herceg mefenyegette a családját

A királyi udvarhoz közel álló források szerint a herceg jelezte, hogy olyan információk birtokába jutott, amelyek súlyos következményekkel járhatnak, ha napvilágra kerülnek. „Ez lényegében egy burkolt fenyegetés, hogy mindent el fog árulni, ha nem úgy alakul, ahogyan ő szeretné” – fogalmazott egy bennfentes a Daily Mailnek.

Bár Harry korábban úgy nyilatkozott, hogy a Tartalék folytatása nem prioritás, a legújabb események hatására mégis fontolóra vette, hogy új könyvet ír a királyi családdal való konfliktusairól, különös tekintettel a biztonsági ügyekre. A sussexi herceg hangsúlyozta, hogy „az igazságtalanság leleplezése hajtja”, és függetlenül az ítélet kimenetelétől nem áll szándékában feladni a harcot.

A Kensington-palota újabb videót tett közzé Katalin hercegnéről: fontos nyilatkozatot tettSzörnyű, mi derült ki Gene Hackmanék haláláról – Gyomorfogató dolgot találtak az otthonukbanEzért nem találkozhat Harry herceg elhidegült apjával: nem várt veszélyt rejthet

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.