Nyílt levél a nőnek, akire rákiabáltam sorban állás közben

Az alábbi levelet egy olyan olvasónktól kaptuk, akit fejkendője miatt megbámultak egy bevásárlóközpontban.

Sajnálom. A helyzet az, hogy a kelleténél egy kicsivel tovább bámultál. Már megszoktam, hogy megbámulnak, de nem ennyi ideig. Vasárnap reggel volt. Én voltam az a nő, aki mögötted állt a sorban a bevásárlóközpontban.

Nyilvánvalóan feltűnt neked, hiszen meglehetősen hosszasan és kitartóan bámultál.

Én voltam, aki a földet néztem, és vártam, hátha abbahagyod. De te csak néztél tovább. Nem volt más választásom, meg kellett szólalnom. "Mi van?" - kérdeztem. Vagyis hát, legyünk őszinték, inkább ordítottam... Ösztönösen és dühből tört ki belőlem a kérdés. Számomra is idegenül hangzott, de nem tudtam mást tenni. És látszólag hatásos volt, ugyanis abbahagytad a bámulásomat. Nem válaszoltál semmit, csak fogtad magad, és elmentél.

Én is elmentem, egy teli bevásárlószatyorral, elszorult torokkal, vörös arccal és zavarodott lelkiállapotban.

Én már hozzászoktam, hogy kendőt viselek, ahogy a családtagjaim, a barátaim, a szülők, a tanárok és a játszótéri gyerekek is. A postás nem lepődik meg, ha meglát a kendőben, sem a közértes, akihez minden reggel betérek. És a munkatársaim? Az első sokk után, és miután megtudták, hogy nem haldoklom, csak a hajam hullik, ők is természetesnek vették. És a legfontosabb, hogy a lányaim már nem is látják. A legkisebb lányomnak már szinte az összes plüssmacija is kendőt hord. Ő találta ezt ki, ez az ő játéka, ő így teszi hétköznapivá a dolgot.

De komolyan mondom, neked nagyon kényelmes lehet. Nem törődni az illemmel, nem törődni olyan felesleges dolgokkal, hogy hogyan kéne vagy nem kéne viselkedni. Kíváncsi vagyok, milyen érzés lehet, én ugyanis néha már belefáradok abba, hogy mások érzéseivel foglalkozom, illetve azzal, hogy nehogy megbántsam őket.

Az a momentum a bevásárlóközpontban azonban elgondolkodtatott.

Esetleg odébb álltál volna, és megjegyezted volna annak, akivel voltál, hogy "szegény lány"? Ezt is megszoktam már. Ezután szokott következni a kérdés: "És hogy vagy?" Amire már begyakoroltam a helyes választ: "Köszönöm, jól, és te hogy vagy?"

Kedves hölgy, a bevásárlóközpontból! Nem haragszom, amiért megbámultál, és kérlek, te se haragudj, amiért rád ordítottam. De kérlek, ha legközelebb látsz valakit, aki eltér az átlagostól, ne bámuld meg. Inkább gondolj arra, hogy fogalmad sem lehet arról, mi zajlik annak a másik embernek az életében. Nekem anyukám már kiskoromban megtanította, hogy nem illik másokat bámulni.

És ami engem illet, én pedig megfogadom a buddhista bölcsességet: "Aki haragot tart, olyan, mint aki egy forró szenet vesz a kezébe azzal a szándékkal, hogy megdobjon vele valakit: saját magát fogja elsőként megégetni."