Ez a 80 éves fitnesznagyi simán lenyomja a mai huszonévesek többségét

Forrás: Brightside -
nagymama egészség fitt életmód
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Leesett az állunk, amikor megtudtuk, hogy a világ legöregebb testépítője egy 80 éves hölgy. Az biztos, hogy Ernestine Shepherdtől van mit tanulni: simán lefutja a maratont, a hasán pedig sajtot lehet reszelni. Hihetetlen!

A baltimore-i hölgy, Ernestine Shepherd 2010-ben bekerült a Guinness-rekordok könyvébe, mint a legidősebb női testépítő. A fitnesznagyi teste elképesztő, ami nem is csoda,

hiszen volt ideje kidolgozni a nagyszerű izomzatát.

Legalábbis ezt hihetnénk, ám Ernestine saját bevallása szerint élete nagyobb részében nem volt túlságosan sportos nő. Szóval lányok, számunkra is van remény, erről pedig bővebben itt olvashatsz!

Forrás: Brightside

Ernestine végül a nővérével együtt 56 évesen kezdett el sportolni, és hamar a mozgás szerelmesévé vált. Beleszeretett az aerobikba, és versenyekre is nevezett.

Forrás: Brightside

Persze az egészséges élet Ernestine esetében mindennap már hajnali háromkor elkezdődik, ezt követően meditál, és

kocog is egy keveset.

Reggel nyolckor kezdődik a személyi edzése, és legkésőbb tízkor ágyba bújik. Az étrendje pedig főleg rizsből, csirkéből, gesztenyéből, gabonafélékből, és tojásból áll, és persze kihagyhatatlan a rengeteg folyadék is.

Forrás: Brightside

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.