Lélekfitnesz: így történt, amikor megkérdőjeleztem a korlátaimat

Állandó harcban állok magammal. Mindig többet, mindig jobbat, illetve a lehető legjobbat akarom. (Persze a lehető legkisebb erőfeszítéssel, de ez már egy másik cikk témája lenne.) Amikor felvetődött a gondolat, hogy esetleg ki kéne próbálnom magam a Life.hu Lélekfitnesz második kihívásában, vagyis kérdőjelezzem meg azokat a korlátokat, amelyeket saját magam elé állítottam fel, csak mosolyogtam. Hiszen folyton ezt teszem! Aztán persze rá kellett jönnöm, hogy ez nem is annyira biztos – de ne szaladjunk ennyire előre.

Szóval igen, mint mindenki más, én is szabályok mentén próbálok eligazodni a hétköznapok útvesztőiben.

Az egyik buktató ott jött, amikor a vegetáriánus és vegán kolléganőim kitalálták, hogy ma márpedig vegán hamburgerrel jutalmazzák meg magukat ebédkor. Én, mint gyakorlott húsevő, csak kapkodtam a fejem, mi mindennel helyettesítik azt a bizonyos húspogácsát, illetve mi fán terem a mandulaszósz, ami állítólag olyan finom, hogy csak na. Hamburger hús nélkül? Ragadozó felemben máris megszólaltak a vészvillogók, aztán mégis hagytam felülkerekedni a kíváncsiságomat. Ha ezt egy korlátnak tekintem, akkor elérkezett az ideje, hogy átlépjem. Megtettem, és lám, rég ebédeltem ilyen jót. (Mondjuk azért valószínűnek tartom, hogy maradok a húsos változatnál.)

Közben úgy esett, hogy a kihívás hetében éppen külföldön voltam. A szervezett utazásom keretei között pedig lehetőség nyílt arra, hogy felüljek a helyi szenzációnak számító hullámvasútra. Tudni kell, hogy ugyan sokat jártam annak idején vidámparkba, a hullámvasútra valahogy soha nem jutottam el. A csordaszellem vitt előre, a kíváncsiságom pedig felülkerekedni látszott az aggodalmaimon, és az övek állítgatása közben hiába ismételgettem magamban a „Mégis mi a fenét keresek itt?” kérdést, meg tudtam győzni magam, hogy ha már egyszer megadatott az, hogy itt lehetek, ezt muszáj lesz átélnem. És különben is, mégis miért nem ültem én még soha hullámvasúton? Félek? De mitől? Mi történhet?

Életem egyik legsokkolóbb, de egyben az egyik legjobb élménye volt. És bár később lett volna még lehetőség kipróbálni egy másik, még hajmeresztőbb hullámvasutat, azt már vissza kellett dobnom.
Persze az elmúlt egy hét alatt több dolog is történt velem, mégis ezt a kettőt emelném ki, ha már korlátokról van szó. Amire rájöttem, hogy bár viszonylag rugalmas embernek tartom magam, mégis van néhány olyan saját magam által felállított szabályszerűség, amelyről eddig nem is tudtam.

Úgy gondolom, hogy

a hamburger esetében tartottam az új ízektől és alapanyagoktól, a hullámvasútnál a gyorsaságtól, attól, hogy kiesek, hogy nem fogom bírni.

Bár egyiket sem bántam még, hiszen általuk új tapasztalatokkal lettem gazdagabb, én mégis hiszek abban, hogy korlátokra szükség van. Nem azért, hogy korlátozzanak, hanem azért, hogy előrébb vigyenek. Hogy ne ülj fel még egyszer a hullámvasútra, ha már egyszer felfordult tőle a gyomrod, vagy alig kapsz levegőt a tőle támadt hirtelen adrenalinbombától. Vagy azért, hogy tudd, mit eszel, mit viszel be a szervezetedbe, és te tudj szabadon dönteni arról, hogy most ezt vállalod-e, vagy sem.