Amikor a gondoskodás megöl...

Ismertem egy fickót, akinek a párkapcsolatában annyira nélkülöznie kellett a testiséget, hogy mindig azt mondogatta: "Ha ennek a kapcsolatnak egyszer vége lesz, találok magának egy nimfomaniás nőt." Így is történt. A szakítás után nemsokkal megismerkedett egy dögös, erotikus és álomszerű nővel.

Az első héten a felhők magasságában közlekedve, lába nem érintette a talajt az örömtől. Több mint izgalmas volt a szokásostól eltérő szex imádata és felfokozott élvhajhászata. Telt múlt az idő, és az álomnő egy idő után kezdett terhessé és rendkívül fárasztóvá válni a férfi számára, az eltúlzott orgazmus hajhászásával. Ugyanis a nimfomániás nem az erotikus, érzéki élvezeteket keresi, amelyben a partner is örömét leli, hanem az öncélú, kórosan felfokozott nemi közösülésben kutatja a saját kielégülését, hogy csillapítsa kiolthatatlannak érzett vágyát, miközben csupán pillanatokra éli meg az elégedettséget.

Barátunk partnere annyira kergette az élvezetet, annyira kívánta a meg nem kapott érzést, és semmi más nem volt fontos számára, hogy a férfi kimerítve képességei teljes kapacitását, két hónap elteltével kilépett a kapcsolatból. Nem, ez így nem igaz. Elmenekült.

A gondoskodás és megértés vitán felül álló pozitiv emberi attitűdök. Mindenki ilyen tulajdonságokkal bíró szülőre és társra vágyik, és szinte senki nem mondaná, hogy "Nem kérek többet belőle". Pedig a túlzottan gondoskodó szülők életképtelen gyerekeket nevelnek, hátráltatják és nehézzé teszik a kirepülést a családi fészekből. A kényszeresen megértő társ pedig a személy problémáit erősíti, nem pedig azt a készségét és képességét, hogy megoldja a problémákat. Az egyéntől elveszi a lehetőséget és bizony a felelősséget is.

A kényszeres gondoskodó halat ad az éhezőnek, de nem tanítja meg halászni, az együttérző túlzottan fél attól, hogy másokat megbántson, akár egy jó ügy érdekében is, így ahelyett, hogy az alkoholistát meggyógyítaná, melléül és vele együtt részegedik le. Szóval, mindent csak mértékkel...