Pilát Gábor: Önszeretet vagy nárcizmus? Mikortól önimádat az önszeretet?

Az önszeretet az, amire szükségünk van, ugyanis ha az ember saját magát nem szereti, akkor nem fog tudni szeretetet adni másnak sem. Egy egyszerű, logikus gondolkodás következménye, hogy ami nincs bennünk, azt nem is tudjuk átadni.

Biztos, hogy hallottatok már olyat, amikor valaki azt mondja „engem már nem kell szeretni". Ez egy kicsit sántít, mert nincs az az ember, akinek ne lenne szüksége szeretetre. Aki ezt mondja, az egyetlen dolgot nem tud:

Ezt magyarázza meg. De miért nem ad szeretetet? Ki az, aki csak kapni akar? Az, aki nem szereti saját magát. Általában az ember akkor nem szereti saját magát, amikor esetleg elkövetett olyan dolgokat, amelyek bántják a lelkiismeretét.

Az önimádó, a nárcisztikus ember rajongókat gyűjt. Jól érzékelhető az önszeretet és a nárcizmus közötti különbség: az egyikben egy oda-vissza szeretetáramlás van, a másikban pedig egy nagyon erősen kikényszerített, kierőszakolt, minden módon megszerzett imádat. Ez utóbbinak pedig semmi köze sincs a szeretethez.

A nárcisztikus személy önimádó. De ez nem feltétlenül ebben a formában igaz: nem saját magát imádja, hanem a saját magáról idealizált képet. Ezért kezdi el gyűjteni az embereket maga köré, akik majd igazolják az ő nagyszerűségét. Sokszor látjuk ezeken az embereken, hogy szinte már istenként, vagy istennőként kezelik magukat. Amilyen mértékben pozícionálják túl magukat, olyan mértékben értékelik le a környezetüket. Ezt az egyensúlyt mindenképpen meg akarják tartani.

A dolgok lenyomata valamikor gyerekkorban épül be. 3-4 éves korig ezeket a jellemvonásokat a gyerekeken észre lehet venni. Nem is lehetne másképp, ugyanis abban az időben minden róla szól. Őt szeretik, őt ajnározzák, minden körülötte forog. Ott van egy fordulópont, amikor eldől, hogy az a gyerek, ki tud-e lépni a társadalomba úgy, hogy azt a szeretetet, amit ő addig kapott vissza tudja-e áramoltatni. De ez is nagyon érdekes és tetten érthető dolgokon múlik. Akinek van kisgyereke, biztosan megtapasztalta, vagy látta a szomszéd, vagy rokon gyerekén, hogy ő a szülőnek folyamatosan produkálja magát. De ez a produkció nem egy önző cselekedet, ugyanis ő nevettetni szeretne és szeretne hozzájárulni az élethez. Ő még nem tud mosni, főzni, takarítani, pénzt keresni, de egy dolgot tud, meg tudja nevettetni a szülőt. Később ezek rajzok formájában lesznek. Ha ezt a szülő nem értékeli, akkor a gyerek elbizonytalanodik, jó dolgot csinál-e, avagy rosszat. Ha a szülők a pillanatnyi állapotukban értékelik, vagy nem értékelik a gyereket, vagy elfojtják ezt az önzetlen adást nála, amit jó szívvel, és jó szándékkal adott, akkor teljesen.