Suttogással keres milliókat egy diáklány

YouTube suttogás relaxáció videó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sophie Michelle rendszeresen gyárt olyan videókat a YouTube-ra, amelyben nem beszél, csupán suttog. Amellett, hogy rengeteg követőre tett szert, hatalmas pénzt keres vele.

Sophie Michelle évente több mint 21 millió forintot keres azzal, hogy az általa készített videókban suttog. Igazi szenzáció lett a YouTube-on, rengeteg követője van. Az úgynevezett ASMR technikát alkalmazza, amely állítólag nyugtatólag hat az emberre.

2015-ben a testvéremnél agytumort diagnosztizáltak. Egyszerűen annyira stresszes és ideges voltam akkoriban, hogy utánanéztem az interneten, mit lehetne tenni annak érdekében, hogy legalább aludni tudjak éjszakánként. Először csak az eső csepergésének hangját hallgattam, majd rátaláltam az ASMR-re. Nagyon sokat segített nekem, megnyugtatott, és végre tudtam aludni is" – mesélte a Mirrornak.

Tavaly nyáron beszélgetett erről a párjával, akivel eldöntötték, elindítják saját YouTube-csatornájukat. Ma már közel 200 videót készítettek, és 250 ezer követőjük van.

A suttogó videók pozitív hatásait egyébként tudományosan is alátámasztották. A Sheffieldi Egyetem kutatói arra jutottak, hogy ezek a felvételek csökkentik a pulzust, pozitív gondolatokkal töltenek fel, és ellazítanak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.