Amikor egzakt módon próbáljuk megállapítani, milyen gyakran szépítjük a tényeket, nincs könnyű dolgunk, hiszen egyedül a válaszadók őszinteségére alapozhatjuk az eredményeket. Ez pedig nem minden esetben mutat reális képet. Ennek ellenére több kutatást is végeztek a témával kapcsolatban. Nem meglepő módon mindegyik más eredményt hozott.
Bár szeretjük becsületesnek beállítani magunkat, a vizsgálatok alapján kijelenthetjük, hogy 24 óra alatt egyszer-kétszer biztosan mindenki eltorzítja kissé a valóságot.
Ennek tipikus példája, amikor a hogylétünk felől érdeklődnek, miközben majd' szétvet minket a düh, mi meg kurtán csak annyit felelünk, „köszönöm, jól vagyok”. Ugyanebbe a kategóriába tartozik, amikor bokros teendőinkre hivatkozunk, hogy elkerüljünk egy nem kívánt találkozót, pedig valójában semmi dolgunk sincs.
A hazugságok sokszor sietnek a segítségünkre, ha szorult helyzetbe kerülünk. Esetenként akár az életünket is megmenthetik. Nem kell azonban a legdrámaibb okok után kutatnunk, ha szeretnénk megtudni, miért vállaljuk a rizikót és az időnként kellemetlen következményeket egy-egy légből kapott sztori kedvéért. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy amikor hazudunk, védeni szeretnénk valakit vagy valamit.
Önmagunkon kívül irányíthatjuk a figyelmünket mások felé is. Amikor egy barátunk megkérdezi tőlünk, hogy tetszik-e az új autója, valószínűleg nem szeretnénk megbántani. Ilyen esetekben a hazugságunkkal a másikat védjük.
Ezekből a példákból is látszik, hogy a valóság torzítása nem feltétlenül előre megfontolt vagy káros tevékenység. Bizonyos esetekben elfogadható a kegyes hazugság. A csúsztatásaink tehát nem csak feketék vagy fehérek. Vagyis dehogyisnem. A hazugságokat két típusba soroljuk, az egyik az úgynevezett „fehér hazugság”, amelyet azért alkalmazunk, hogy fenntartsuk a szociális státuszunkat. Ebben az esetben azért hazudunk, hogy megőrizzük a rólunk kialakult jó benyomást. Ezzel szemben a „fekete hazugság” egyetlen célja, hogy megtévessze az embereket, és a nagyotmondó személy valamilyen előnyre tegyen szert.
A hazugság rejtett jelei – Hogyan leplezzük le a hazugságot?
A hazugság a hétköznapi élet része: a kutatások szerint az átlagember naponta 1-2 hazugságot mond, mégis mindenki szeretné leleplezni a felé irányuló hazugságot. Írásunkban sorra vesszük a hazugság különböző meghatározásait, fajtáit, a hazudó emberek típusait és természetesen a leleplezés legjobb módszereit. Olvasd tovább!
A hazugságot tehát nem aposztrofálhatjuk elítélendő gyengeségként vagy rossz szokásként, mivel mindez csak az emberi természet egy elválaszthatatlan velejárója. Tanulmányok bizonyítják, hogy a gyerek már hat hónapos korában bizonyos fortélyokhoz folyamodik. Ilyen lehet például a hamis sírás vagy nevetés. Ahhoz viszont, hogy igazán jól megtanuljon hazudni, néhány évnek még el kell telnie. Körülbelül négyéves korukra sajátítják el a gyerekek, mikor és milyen fajta hazugságok működnek. Mindez megfigyelést és gyakorlást kíván. Aztán ahogy telik az idő, egyre rutinosabban hazudunk, mert egyre nagyobb gyakorlatra teszünk szert.
Hiába azonban a mindennapos gyakorlás, nem egyszerű felismernünk, ha valaki nem mond igazat. A stresszel járó tüneteket ugyanis könnyen összetévesztik a hazugsággal.
Egy kutatás szerint a rendőrök eredményesen ki tudják szúrni nyilvános helyeken azokat, akik éppen lopni készülnek, mert az elkövetők az átlagosnál jobban izgulnak. A bizonyítási eljárás során viszont az ártatlanok is stressz hatása alatt állnak, amikor az igazukat próbálják védeni, így nagyon nem egyszerű eldönteni, ki hazudik és ki az, aki csak ideges. Ha azt gyanítjuk, hogy valaki nem mond igazat nekünk, tegyünk fel „miért” kérdéseket az illetőnek. Jóval nagyobb kihívás ugyanis a miértekre választ adni, mint egyszerű tényekről hazudni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.