Híres történelmi alakok és zsenik, akik különös betegségekben szenvedtek

betegség Tutanhamon Lovecraft autizmus paranoia Ludwig van Beethoven zseni bipoláris zavar Lenin Albert Einstein híres ember
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy krónikus betegség, legyen az testi vagy pszichés eredetű, bárki életét képes megkeseríteni. Ez alól pedig a múlt hírességei sem voltak kivételek, hiába a sok pénz, az ismertség, múltunk nagyjai is kénytelenek voltak szembenézni a rájuk nehezedő teherrel.

Tutanhamon nem volt igazán jelentős fáraó, mi mégis ámulattal tekintünk rá. Ez pedig nem másnak, mint a sírjának köszönhető, amit 1922-ben tártak fel a Királyok völgyében. Az egyetlen épségben megmaradt fáraósír csodálatos kincseket rejtett és kézzelfogható bizonyítékot Egyiptom ókori hiedelemvilágáról, no meg persze művészetéről. Tutanhamon fiatalon került a trónra, és csupán tíz éven át uralkodott. Az ábrázolásokkal ellentétben nem beszélhetünk túl megnyerő külsejű férfiról: gerince és lába görbe, koponyája deformált volt, ami a többgenerációs, rokonok közötti házasságoknak tudható be. Német tudósok állítják, hogy vérszegénységben szenvedett.

Tutanhamon Forrás: Jon Bodsworth/Wikipédia

Albert Einstein csupán 7 évesen tanult meg beszélni, és szinte minden bizonnyal az autizmus spektrumzavar egy enyhébb formájában szenvedett. Az Asperger-szindróma röviden a szociális válaszkészség hiányát, a másokkal szembeni érdektelenséget jelenti, ami hétköznapi életét, a társadalomba való beilleszkedését nagyban megnehezítette, ugyanakkor zsenialitását és felfedezéseit is ennek a betegségnek köszönhette.

Albert Einstein Forrás: Getty Images/Keystone

Howard Phillips Lovecraft, a horror – azon belül is a weird irodalom – koronázatlan királya rákban halt meg, de életét nem ez a betegség határozta meg. Az író rettegett a hidegtől, már-már paranoiás félelemmel fordult a csökkent hőmérséklet felé, mely többször is az ájulásig sodorta a misztikus rettegés mesterét.

Howard Phillips Lovecraft Forrás: Wikipédia

Vlagyimir Iljics Lenin, a Szovjetunió első vezetője agyvérzésben halt meg. A boncolás azonban szörnyű tényre világított rá. Agyában olyan mértékű volt a kalciumlerakódás, hogy bizonyos részei már szinte megkövesedtek. A diktátor ugyanis súlyos agyi érelmeszesedésben szenvedett.

Lenin Forrás: AFP

Ludwig van Beethoven német zeneszerző, a bécsi klasszika kiemelkedő alakja már 25 évesen a siketség jegyeit mutatta. Emiatt depresszióval küzdött és többször megfordult a fejében az öngyilkos gondolata. 49 évesen végleg megsüketült. Egyes források szerint életét a szifilisz határozta meg, mellyel vélhetően embriókorában fertőződött meg. Sőt, többen állítják, hogy a híres zeneszerző a bipoláris zavar tüneteit is mutatta, amelyen az alkohol- és ópiumfogyasztás csak súlyosbított.

Ludwig van Beethoven Forrás: Getty Images/Rischgitz
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.