Lehullt a lepel: ilyen a Pfizer vakcina hatékonysága a második oltás után 4 hónappal

Forrás: AFP -
vakcina védőoltás koronavírus Pfizer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Oxford Egyetem azt vizsgálta, hogy a BioNTech/Pfizer, valamint az AstraZeneca vakcina egymáshoz képest mennyire hatásosak, illetve hosszú távon milyen védelmet biztosítanak a koronavírussal szemben.

Az Oxford Egyetem a BioNTech/Pfizer, valamint az AstraZeneca vakcinájának hatásosságát hasonlította össze legújabb viszgálatában. 2020 decembere, valamint az idén augusztus közötti adatokat elemezték, mintegy 700 000 brit páciens segítségével, így már a delta variánst is számításba tudták venni. A kutatás arra az eredményre jutott, hogy a Pfizer hatékonysága a második oltás után négy hónappal közel a felére csökken - írja a Financial Times.

A Pfizer hatékonysága a második oltás után négy hónappal közel a felére csökken. Forrás: AFP

A kutatás azt mutatta ki, hogy a Pfizer vakcinája a második oltást követően 90 százalékos hatékonyságot mutatott, ez azonban hónapról hónapra csökken, négy-öt hónap elteltével 50 százalék körüli védelmet nyújt. Ehhez képest az AstraZeneca a második oltás után 68 százalékos hatékonyságú, három hónap elteltével ez a hatékonyság pedig 61 százalékra csökken.

A kutatók szerint az oltás ennek ellenére véd a komolyabb megbetegedéstől, azonban azt már nem akadályozza meg, hogy a vírust átadjuk másoknak. Ajánlják az emlékeztető, harmadik oltást, valamint mindenki arra kérnek, hogy oltassa be magát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.