Három évtizede ismert magyar szer gyógyíthatja a koronavírus súlyos szövődményeit

Forrás: Phanie via AFP/VOISIN/PHANIE/Voisin -
magyar siker gyógyszer hatóanyag koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
BGP-15 nevű molekulát magyar szakemberek fejlesztették ki, ami most a legnagyobb segítséget nyújthatja a koronavírus súlyos szövődményeivel szemben. 

A kilencvenes évek elején fejlesztették ki magyar kutatók a BGP-15 nevű molekulát, amivel kezdetben a cukorbetegséget, annak is a kettes típusát szerették volna gyógyítani, ám a klinikai tesztelések végül abbamaradtak. Később szívgyógyszerként bizonyult hatékonynak, most pedig az egyik legnagyobb fegyver lehet a koronavírus súlyos szövődményeivel szemben.

"Nagyon erős sejtvédő és -segítő hatása van a szernek. Különösen igaz ez azoknál, akik hajlamosak lehetnek a fertőzés súlyos lefolyására"

- nyilatkozta Bicskei László ügyvezető, a klinikai program irányítója.

"Kutatásaink szerint a BGP-15 csökkenti az oxidatív stresszt (a szervezetben lévő molekulák és antioxidánsok egyensúlyának felborulását), lassítja a tüdőfibrózis kialakulását (a tüdő kapacitásának nagymértékű csökkenését), megakadályozza a citokinvihar kialakulását (amikor nagy számban szabadulnak fel gyulladást okozó fehérjék), összességében elkerülhető tehát a súlyos szervi károsodás" - magyarázta a szakember.

Magyar siker: 30 éve ismert szer gyógyíthatja a Covid szövődményeit Forrás: Phanie via AFP/VOISIN/PHANIE/Voisin

Bicskei azt is elmondta, a klinikai vizsgálatok első fázisa már lezajlott. A második és harmadik fázisban pedig kilenc kórház vesz majd részt. A vizsgálatok a jászberényi, a gyöngyösi és a kecskeméti kórházban elkezdődtek, a Dél-pesti Centrumkórházban pedig hamarosan elindulnak - írja a Bors.

"A vizsgálatokba otthon gyógyuló betegeket vonunk be, így ők nem fogják terhelni a betegellátó rendszert. Összesen 660 fertőzöttet szeretnénk bevonni a folyamatba, de csak friss betegeket vizsgálhatunk, akiknek olyan krónikus alapbetegségük van – pl. cukorbetegség, szívproblémák, elhízás –, amelyek hajlamosítanak a súlyos lefolyásra. A betegek 4 hétig, azaz 28 napig vesznek részt a vizsgálatban.

Azt szeretnénk bebizonyítani, hogy a szerrel csökkenteni tudjuk a kórházba kerülés valószínűségét. Ha az eredmények szignifikáns javulást mutatnak a betegek állapotában, akkor tudjuk majd törzskönyveztetni a hatóanyagot"

- tette hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.