Végleg felfüggeszthetik az egyadagos Janssen-oltás alkalmazását ebben az országban

Forrás: AFP/Jorge Guerrero -
covid oltás koronavírus Szlovénia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szlovéniában végleg felfüggeszthetik a Johnson & Johnson leányvállalata, a Janssen koronavírus elleni egyadagos oltásának alkalmazását, miután kiderült, hogy összefüggés van egy haláleset és a vakcina használata között - jelentette be Janez Poklukar egészségügyi miniszter kedden, hozzátéve, hogy a vakcinát a jövőben csak "kifejezett kérésre" adják be.

Poklukar sajtótájékoztatóján azt mondta: a haláleset kivizsgálására külön szakmai bizottságot hoztak létre, amely mostanra igazolta, hogy összefüggés volt szeptemberben egy 20 éves nő halála és az említett vakcina alkalmazása között.

Zoran Simonovic, a bizottság koordinátora elmondta:

az öttagú testület, amelynek egy neurológus, egy virológus, egy belgyógyász, egy gyógyszerész és egy járványügyi szakember is tagja volt, megállapította, hogy a fiatal nőnél a vakcina belső vérzéshez vezető immun trombocitopéniát váltott ki.

Az immun trombocitopénia a véralvadást elősegítő vérlemezkék, a trombociták számának veszélyes mértékű csökkenését jelenti, ami miatt a vér nem tud megalvadni. A halál oka trombotikus stroke, azaz agyvérzés volt - mondta.

A súlyos mellékhatások miatt döntöttek a felfüggesztésnél. Forrás: MTI/Vajda János

"A 20 éves nőnek korábban nem volt olyan betegsége, amely befolyásolhatta volna a tünetek megjelenését az oltás után"

- húzta alá a szakember. Szlovéniában a terhes nők kivételével minden felnőtt számára elérhető volt a Janssen-vakcina, és eddig 120 000 embert oltottak be vele.

A fiatal nő esete a második az országban, amelyben összefüggésbe hozható a vérrögképződés a vakcina felvételével. Egy másik fiatal nőnél is súlyos mellékhatások alakultak ki az oltás után, de időben kapott orvosi ellátást, így felépült.

Eközben második hete lassul a járvány terjedése Szlovéniában és Horvátországban is.
Szlovéniában keddre 2482 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és a fertőzés következtében 16 beteg halt meg. Kórházban 1128 beteget ápolnak, közülük 280-an vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 230 177-en kaptak védőoltást, közülük 1 148 063-an már a második adagot is felvették.

A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban az elmúlt 24 órában 3858 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid-19 betegségben 73-an haltak meg. Kórházban 2512 beteget ápolnak, közülük 314-en vannak lélegeztetőgépen. Az országban eddig 2 180 860-an kaptak védőoltást, közülük 1 937 416-an már a második adagot is felvették.

Forrás: MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.