Három népszerű étel, amit soha ne fogyassz, ha nem akarsz ételmérgezést - állítja a mikrobiológus

Forrás: Shutterstock/Onchira Wongsiri -
élelmiszer baktérium ételmérgezés saláta mikrobiológus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Évente körülbelül 2,4 millió brit ember szenved ételmérgezéstől, de más országokban sem jobb a helyzet. A legtöbben pár napon belül felépülnek, ám évente körülbelül 180-an halnak meg az ételtől kapott fertőzés miatt a szigetországban. Dr. Primrose Freestone mikrobiológus elmondta, mi az a három étel, amit inkább kerüljünk el, ha meg akarjuk úszni az ételmérgezést.

Dr. Primrose Freestone szerint nagy veszélyt hordoznak például a zacskós saláták, a grillételek, de óvatosan válogassunk büféasztalról is.

Zsacskós saláták

A saláta köztudottan egészséges dolog, és sokan előszeretettel választják ezeket. A legtöbbre rá van írva, hogy fogyasztásra kész, mosott termék, ám ez nem jelenti azt, hogy csak kinyitjuk a zacskót és ehetjük is. Dr. Primose és kutatócsoportja arra jutott, hogy a zacskóban nagyon könnyen elszaporodnak a baktériumok, még akkor is, ha a hűtőszekrényben tároljuk azt.

Ha már mindenképp ezt a formáját választjuk a salátának, a vásárlás után a lehető eghamarabb fogyasszuk el és mindenképpen mossuk meg

– írja a The Sun.

A legjobb, ha nem zacsós salátát veszünk, de azt is mossuk meg alaposan Forrás: Shutterstock/Onchira Wongsiri

Grillételek

Az ételmérgezés kockázata megnő, ha az ételt kivisszük a szabadba. Az egyik oka, hogy a hűtőből kivéve rohamosan szaparodnak a baktériumok, ezt pedig csak tetézi az, hogy a mi kezünk sem feltétlenül tiszta egy kerti parti alkalmával.

Grillezés közben is könnyen összeszedhetünk valamit Forrás: Shutterstock

Az alkoholos kézzselék használata jó ötlet és hasznos is, ám tudni kell, az összes kórokozót az sem pusztítja el – figyelmeztet a biológus.

Veszélyt jelent az is, hogy a szabadban elkészített és elfogyasztott ételek vonzzák a legyeket, darazsakat, hangyákat, amelyek baktériumokat, köztük E coli-t, Salmonellát és Listeriát juttathat az ételbe.

Az ételmérgezést általában egy adott élelmiszerben – leggyakrabban húsban, halban, tésztában, tojásban, tejtermékekben – elszaporodó baktérium okozza, de előfordulhat, hogy vírus, gomba, parazita vagy toxin áll a megbetegedés hátterében. Az élelmiszer szennyeződhet az előkészítés, a tárolás vagy az elkészítés során, de a nem megfelelő személyi higiénia is (nem alapos kézmosás vagy annak hiánya) hozzájárulhat ahhoz, hogy az ételbe kórokozók kerüljenek.

A betegség tünetei a fertőzés típusától és a szennyezés mértékétől függően igen változatosak lehetnek, de leggyakrabban hányinger, hányás, hasmenés, szédülés, hasi görcsök, verejtékezés, hidegrázás és láz jelzi a gondot. Ám mielőtt bárki legyintene ezekre, érdemes tudni, hogy az ételmérgezés okozta tünetek akár napokig is eltarthatnak, s amellett hogy nagyon kellemetlenek, igencsak megterhelik a szervezetet és kiszáradáshoz is vezethetnek, amelynek kezelése miatt akár kórházba is be kell feküdni.

Büféasztalok választéka

Ha büféasztalról falatozunk, soha nem lehetünk teljesen biztosak abban, mióta van kint az étel. Dr. Primose szerint a legtöbb romlandó fogást, mint a hús, tenger gyümölcsei, saláták, desszertek nem szabadna két óránál több ideig elöl tárolni.

Még ennél is nagyobb baj, hogy sokan megfognak egy-egy darabot, majd visszateszik, így a kezükről is sok kórokozó kerülhet az élelmiszerekre,

de az is előfordul, hogy rátüsszentenek, ráköhögnek a falatokra, amivel szintén megfertőzhetnek másokat.

Ez is érdekelhet:

Ezekre figyelj, hogy ne kapj ételmérgezést - A legnagyobb konyhai bakik, amiket sokan elkövetnek

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.