Kétszer adott életet lányának a magyar édesanya

Krumpli. Így hívja Kata a beültetett veséjét, ami 2011. április 27-én mentette meg az életét, édesanyjának köszönhetően. Nevetve magyarázza, hogy tényleg úgy néz ki, mint egy krumpli, vagy egy libamáj, majd hozzáteszi, hogy érintsem meg nyugodtan, nézzem meg, milyen kemény a tökéletesen működő „krumplija”. 

„Féltettem a mamámat attól, hogy nekem adja a veséjét”

Nem tipikus anya-lánya kapcsolat az övék, sokkal inkább olyanok, mint a barátnők. Természetesen Erika akkor is a lánya mellett volt, amikor 15-16 évvel ezelőtt kiderült, hogy gond van a veséjével.

– Prof. Dr. Kiss István, akihez először kerültem, már nem él – meséli Kata. – Szerintem ő már akkor tudta, hogy előbb-utóbb szükségem lesz egy új vesére, s talán emiatt tájékoztatott minket az élődonor lehetőségéről. Szerencsére öt-hat évig elég volt a gyógyszeres kezelés. Nagyon ramaty állapotban voltam, amikor karácsony előtt egy nappal, behívott a doktor úr, hogy megbeszéljük a vese biopszis eredményét. Sejtettük, hogy valami gond lesz. Azt mondta, hogy két lehetőség van: dialízis vagy az élődonoros transzplantáció során beültetnek nekem egy új vesét. 

A mamám ott volt velem, mert a legtöbbször elkísért az orvosokhoz. Nála nem volt kérdés, azonnal felajánlotta az egyik veséjét. Nálam viszont kérdés volt, az elfogadás legalább olyan nehéz, sőt talán nehezebb is. A mama akkor volt 67 éves. Bár nem nézték 60 fölöttinek, mint ahogy most sem látszik rajta, hogy decemberben 80 lesz. Ettől függetlenül féltettem őt. Volt más felajánlás is barátok részéről, de az még nehezebb lett volna nekem, hiszen a mama, mégis csak a mama. Így, szülés nélkül, 36 éves koromban újra szülhetett. 

„Katus szórakoztatta az orvosokat”

Katának szerencséje volt, mert az édesanyja minden szempontból tökéletes donornak bizonyult.

– Amikor Kata vonakodott, a doktor úr elmondta, hogy engem töviről-hegyire átvizsgálnak és az orvos bizottság csak akkor engedi a dolgot, ha makkegészséges vagyok – meséli Erika. – Mindkét vesém jó volt, de a jobb oldalit vették ki, mert volt valami pötty a szélén. Mondtam a doktor úrnak, hogy vegye ki inkább a másikat, nekem már rövidebb időre kell, de ez nem így megy, mindig a donornak marad a jobb szerv. Egyébként, Katus elszórakoztatta az orvosokat. A sebészekkel akkor találkoztunk először, amikor már zöld volt az út a műtéthez. Bementünk a klinikára, és megmondta a doktornak, hogy behozza a tűsarkú cipőjét és addig nem hagyhatja abba a műtétet, amíg rá nem megy a lábára. Előtte ugyanis évekig nem tudott csizmát és magas sarkút húzni, úgy fel volt dagadva a bokája és a vádlija. Az ember kesereghetne is egy ilyen műtét előtt, de az miért jó?! Természetesen izgultunk, de én pozitívan éltem át az egészet. 

– Gyermekként úgy láttam, hogy nem hasonlítok senkire a családban, és volt egy olyan becsípődésem, hogy örökbe fogadtak a szüleim – idézi fel Kata viccelődve. – Amikor elkezdtük a vizsgálatokat, azzal poénkodtam, hogy most végre kiderül az igazság. Egyébként, az orvosok is meglepődtek, hogy mennyire egyeztek a tesztjeink az édesanyámmal. 

Minden évben elutaznak

Mivel közel van egymáshoz a két dátum, egyszerre ünneplik Kata új életét és az anyák napját. Tavaly ilyenkor, egy narancsfát kapott Erika a lányától. „Már nem él a növény, úgyhogy idén nem kapsz.” „Akartam is mondani, inkább ültessél egy szál kukoricát.” Anya-lánya, oda-vissza heccelik egymást. Azt mesélik, hogy ugyanígy poénkodtak egymással a kórházban is a műtét előtt.

– Majdnem hazaküldtek minket a műtét előtti nap, mert a folyosón vihorásztunk – meséli Kata. – Ugyanígy nyomtuk a kórházban, odajött hozzánk a portás, és mondta, hogy már nincs látogatási idő, menjünk haza. Elmagyaráztuk neki, hogy másnap műtenek minket. Nem akarta elhinni, hogy valóban így van. Akkor már elég rossz állapotban voltam, 15 kilóval voltam több, mint most, nagyon nehezen mozogtam, ugyanis ennyi víz volt rajtam, ami aztán 24 óra alatt el is tűnt. Ennek ellenére humorral kezeltük a helyzetet. Máshogy nem ment volna egyikünknek sem. 

Voltunk már Krakkóban, Prágában, Bécsben. Idén Magyarországon belül maradunk, mert a mama már nem szeretne repülni, viszont lesz benne egy kis csavar. Kislány koromban, sosem volt olyan ruhám, mint anyukámnak. Most meg hatalmas divat, hogy egyformába öltözik anya s lánya. Innen jött az ötlet: vettem két egyforma, nagyon színes, virágos blúzt. Olyat, amit egyébként sosem vennénk fel. Ebben az egyforma felsőben fogunk idén elmenni vacsorázni és megünnepelni a nagy napot.