Kiderült! Ebben a korban felgyorsul az öregedés

Cheerful,Caucasian,Female,Pensioners,Looking,At,Camera,With,Happy,Carefree
Shutterstock - shurkin_son
változás életkor öregedés
Húszas éveinkben még nem szívesen gondolunk arra, hogy egyszer majd mi is megöregszünk, pedig az idő múlását nem tudjuk befolyásolni. Egy új tanulmányból azonban most még az is kiderült, hogy melyek azok az időszakok, amikor az öregedés a leggyorsabban végbemegy.

Az öregedés egy összetett ugyanakkor természetes folyamat eredménye: genetikai tényezők, az életmód, valamint külső környezeti hatások egyaránt befolyásolják a bőr minőségének változását. Nagyon úgy tűnik azonban, hogy a testünk nem fokozatosan öregszik, vannak olyan évek, életszakaszok, amikor ez a hatás a kelleténél is sokkal gyorsabb.

öregedés
Az öregedés 40 felett felgyorsul
Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2024 MillaF/Shutterstock.  No use without permission.

 

Az öregedés már a 40-es éveinkben elkezdődik

A Stanford Egyetem Orvostudományi Karán végzett vizsgálat kiderítette, hogy melyek az öregedés mérföldkövei. Ez alapján most már biztos, hogy az öregedés első nagyobb szakasza 44-45 éves korban következik be, majd 60 évesen jön a második drasztikus időszak.

A tudósok több éven át 108 embert vizsgáltak, akik 25 és 75 év közöttiek voltak. Többek között megvizsgálták a bélben, a szájban, a bőrben és az orrban lévő mikrobiomot, és számos értéket rögzítettek sejtszinten. A vizsgálat egyébként arra az eredményre jutott, hogy kb. 75-78 éves korban érjük el az öregedés harmadik, leglátványosabb fázisát.

 

Az öregedés hatásai

Az adatok azonban azt mutatták, hogy a negyvenes éveik közepén járó férfiaknál is hasonló elmozdulások történtek, vagyis a változókorral járó hormonális változások önmagukban nem indokolták az ilyen mértékű öregedést.

Ez arra utal, hogy bár a menopauza vagy a perimenopauza hozzájárulhat a 40-es éveik közepén járó nőknél megfigyelt változásokhoz, valószínűleg más, jelentősebb tényezők is befolyásolják ezeket a változásokat mind a férfiak, mind a nők esetében 

– mondta Dr. Xiaotao Shen, a Stanford orvosi karának korábbi posztdoktori ösztöndíjasa, a tanulmány szerzője.

Senior,Mature,Older,Caucasian,Woman,Touching,Clean,Face,Eye,Contour
Lehetséges az öregedés lassítása
Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2021 Ground Picture/Shutterstock.  No use without permission.

Mivel lassíthatjuk a bőr öregedési folyamata?

Hagyj fel a dohányzással

Ne használj semmiféle dohányterméket. A dohány a rák kialakulásának egyik vezető oka. Amellett, hogy a tüdőd megbetegedhet, más szerveidre is hatással van, kiemelve az immunrendszer gyengítését is, amely szintén hozzájárul több betegséghez, melyek halálos kimenetelűek is lehetnek. Akkor ha már dohányzol, minél előbb szokj le róla, valamint kerüld a passzív dohányzás okozta veszélyeket is. Ez utóbbi jelentős rizikófaktor a tüdőrák kialakulásában. Otthonodat is tedd dohányfüstmentes övezetté!

Óvakodj az elhízástól

A legtöbb ráknál kockázati tényező a túlsúly, valamint a mozgásszegény életmód. A rendszeres fizikai aktivitás elmaradása vagy hiánya hátráltathat minket a súlycsökkentésben, és több betegség, köztük a rák kockázatát is növelheti. Elhízásra utalhat, ha a testtömeg index 30 kg/m2 felett van. A mellrák (menopauza után), a májrák, a petefészek daganat, a hasnyálmirigyrák és a gyomorrák mind olyan ráktípusok, ahol az elhízás és a daganat kialakulásának kockázata között egyértelmű kapcsolat állapítható meg.

Full,Length,Shot,Of,Happy,Energetic,Mature,Woman,In,Casual
A mozgás elképesztő mértékben lassítja az öregedést
Forrás: Shutterstock

Táplálkozzunk egészségesen

Egyél több, teljes kiőrlésű gabonából készült terméket, babot és más hüvelyeseket. Mértékkel fogyassz nagy mennyiségű cukrot vagy zsírt tartalmazó, magas kalóriatartalmú élelmiszereket, kerüld a cukrozott italokat, a feldolgozott hústermékeket, valamint mértékkel fogyaszd a vörös húsokat és magas sótartalmú élelmiszereket. Emellett az egészséges táplálkozás egyik fő feltétele a megfelelő minőségű zöldségek és gyümölcsök fogyasztása. A húsok közül inkább a fehér hús fogyasztása javasolt.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.