Ez történik a testeddel, ha bekapcsolt tévé mellett alszol

alvás fáradtság tévé
Ismerős a helyzet, ugye? Fáradtan bevackolsz a paplan alá, becsukod a szemed és már el is nyomott az álom, a tévé persze bekapcsolva maradt. De vajon milyen hatása van rád, ha a tévé alvás közben is megy?

Sokan mondják, hogy egy kis háttérzaj segít ellazulni, de a szakértők már korántsem ilyen lelkesek. Nézzük, miért lehet jó, és miért káros, ha megy a tévé alvás közben.

tévé alvás közben
Tévé alvás közben - A felnőttek majdnem 60 százaléka hagyja bekapcsolva a tévét esténként, hogy könnyebben aludjon el.
Forrás: Shutterstock

Tévé alvás közben: van előnye?

Sokan úgy érzik, hogy egy kis háttérzaj segít abban, hogy könnyebben álomba merüljenek. Ha egész nap pörögtél és estére már képtelen vagy leállni a folyamatos gondolkodással, akkor a tévé segíthet ellazulni, hiszen olyan, mint egy modern altató mese, ami eltereli a figyelmet a napi gondokról.
Egy kutatás szerint a felnőttek majdnem 60 százaléka hagyja bekapcsolva a tévét esténként, hogy könnyebben aludjon el. Főleg akkor, ha egyedül van otthon, hiszen a tévé fénye és ismerős hangjai társaságot adnak, és csökkentik az elszigeteltség érzését. De sajnos a történet itt nem ér véget…

Miért lehet probléma az alvás közbeni tévézés?

Elsősorban, mert a tévéből áradó kék fény zavarja a szervezet melatonintermelését. A melatonin egy természetes hormon, ami segít elálmosodni, és ha ennek a szintje alacsony, az agy nem tudja, hogy ideje pihenni. Az eredmény pedig a felületes alvás, gyakori ébredések, és reggeli fáradtság. Az alvás közbeni tévézés fénye tehát megtéveszti a szervezetedet, és meggátolja, hogy valóban kipihend magad.

Az elalváskor csupán háttérzajnak tűnő hangok pedig az éjszaka folyamán nemcsak felébreszthetnek, de általuk a tudatalattid folyamatosan figyeli a tévében zajló eseményeket, megakadályozva, hogy mély, pihentető alvásba merülj. Az eredmény? Reggel úgy ébredsz, mintha fél szemmel egész éjjel a műsort nézted volna.

Tipp: Ha mégis szükséged van valamiféle zajra elalváskor, válassz inkább egy podcastet vagy valamilyen relaxációs hanganyagot!

Zavar a sötét és a csend?

Ha előfordult már veled, hogy a csendes és sötét szobában fekve képtelen voltál elaludni, mert azt figyelted, hogy dobog a szíved, zakatol az bizony nem véletlen. Az elméd hozzászokott a zajhoz, és képtelen elaludni a sötétben a túl nagy csendben. Ilyenkor érzed, hogy dobog a szíved, zakatol az agyad, és elalvás helyett egyre idegesebb leszel. 

A rossz alvás pedig az anyagcserédet is megzavarja. Ha folyamatosan fáradt vagy, a szervezeted elkezd kompenzálni – leginkább azzal, hogy több szénhidrátot és zsíros ételeket kívánsz. Így, ha a tévé alvás közben is megy, lehet, hogy másnap nemcsak fáradtan, de farkaséhesen ébredsz!

Állítsd be az automatikus kikapcsolást

Tévé helyett próbáld ki a fehér zajt vagy természet hangjait! Ezek segíthetnek, hogy ne érezd magad egyedül, elnyomják a zavaró háttérzajokat, de nem zavarják az alvásodat.  De ha már képtelen vagy tévé nélkül elaludni, akkor legalább használd az automatikus kikapcsoló funkciót! Így a tévé csak az első 30-60 percben megy, amíg elalszol, és utána automatikusan kikapcsol. Ez segíthet abban, hogy az éjszaka hátralévő részében már csendben pihenj.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.