Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa tragikus módon elhunytak új-mexikói, Santa Fe-i otthonukban. A pár közeli barátai és családtagjai az utóbbi időben észrevették, hogy Hackman egészségi állapota romlik, míg Arakawa állítólag kiváló formában volt. Az eset körülményei még mindig rejtélyesek
Daniel és Barbara Lenihan, a pár közeli barátai elmondták, hogy Gene Hackman egészsége jelentősen romlott az elmúlt hónapokban. A 95 éves színész az állapota miatt még a korábbinál is visszahúzódóbb életet élt. Barbara Lenihan elmondta, hogy Hackman körülbelül egy éve felhagyott a szokásos biciklizésével, ami korábban az egyik kedvelt elfoglaltsága volt. A színész lánya, Leslie Hackman a Daily Mailnek adott interjúban ezzel ellentétben azt álltotta, hogy apja fizikailag jó állapotban volt, rendszeresen jógázott és pilatesezett. Ugyanakkor a Us Weeklynek azt is elárulta, hogy mentális állapotában hanyatlás jelei mutatkoztak, és memóriája romlani kezdett - összegzi a nyilatkozatokat a Page Six. Gene Hackman szívproblémákkal is küzdött, pacemakert viselt. A Santa Fe megyei seriff, Adan Mendoza szerint a készülék utoljára február 17-én rögzítette a színész szívritmusát, kilenc nappal azelőtt, hogy megtalálták volna a holttestét.
A 65 éves Betsy Arakawa mindent megtett férje egészségének megőrzéséért. A barátok szerint szigorúan ügyelt Hackman étrendjére, és mindent megtett, hogy a COVID-19 fertőzést elkerüljék. Bár Arakawa egészségi állapota látszólag kifogástalan volt, ám az utóbbi hónapokban a családtagok szerint eltávolodott tőlük. Anyja házvezetőnője azt állította, hogy az asszony hónapok óta nem hívta idős édesanyját, ami szokatlan viselkedés volt részéről.
A Santa Fe megyei seriff hivatala továbbra is vizsgálja az ügyet, bár eddig semmilyen bűncselekményre utaló jelet nem találtak. A hatóságok beszámolója szerint Arakawa félig mumifikálódott testét a fürdőszoba padlóján találták meg, körülötte különböző tabletták hevertek. A házkutatás során több gyógyszert is lefoglaltak, köztük pajzsmirigy-gyógyszert, fájdalomcsillapítót és magas vérnyomás elleni készítményeket. A rendőrség vizsgálja, hogy ezeknek volt-e szerepük a tragédiában. Hackmant a ház egy másik részében, a konyha közelében találták meg, mellette pedig a napszemüveg és a sétabotja hevert. A pontos halálok megállapítása még hetekig eltarthat, mivel a toxikológiai vizsgálatok még folyamatban vannak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.