Buday Péter és Janicsák Veca: Ez zsír! - Szily Nóra interjúja

Veca, te miért vállaltad, hogy részt veszel az Ez zsír! programban?

Veca: Tetszett az üzenet. Szeretnék az egészséges életmód mellett kampányolni mindazoknak, akik szeretnek. Azt gondolom, hogy ha teszünk az egészségünkért, akkor boldogabban, kiegyensúlyozottabban, és talán tovább élhetünk. Nekem ez fontos. Hiszek ebben. Ezért nem volt kérdés, hogy igent mondok.

Péter, séfként milyen érvek mentén döntött?

Péter: Szerettem volna újra fogyókúrázni, mert hiába adtam le 25 kilót, utána elfogyott az erőm. Most gyakorlatilag szerződésem van arról, hogy három hónap alatt meg kell szabadulnom újabb húsz kilótól. Én itt a konyhán - ha hiszik, ha nem - egészségesen étkezem. Csak az a baj, hogy nagyon-nagyon sokat falatozom. Mindent megkóstolok, mert ízfüggő vagyok, de ez pszichés dolog is. Megnyugtat. Anyukám, nagymamám is jól főztek. Ha rossz voltam és megbüntettek valamiért, akkor a nagyi egy zsíros kenyeret nyomott a kezembe vigaszként. Most is ez van. Ha valami felbosszant, akkor gyorsan eszem valamit. Számomra ez a legjobb stresszkezelés, csak épp túlsúlyhoz vezet.

Veca, te nem voltál stresszevő?

Veca: Én inkább "stressz-nemevő" vagyok, vagyis ha feszült vagyok, akkor képtelen vagyok enni. Nálam inkább ez a baj.

Péter azt mondja, hogy szeretne fogyni. Veca, neked van problémád a testképeddel?

Veca: Régen volt, de most már nincs. Sokáig sportoltam, és amikor az ember napi két órát edz, akkor nem tűnik fel, hogy akármennyit ehet, nem hízik. Amikor abbahagytam a sportot és csak az éneklésre koncentráltam, na, akkor éreztem, hogy úristen, elengedtem magam. Feljött pár kiló, amiket azóta hála istennek leadtam, de nem mondanám, hogy elégedett vagyok, mert egy nő soha nem az, mint tudjuk. Megbarátkoztam azzal, hogy olyan vagyok, amilyen - nőies alkat.

De min szeretnél változtatni?

Veca: Kockahasat szeretnék, most ezen dolgozom. Elhatároztam, hogy idén meglesz!

Hm... Péter, hogy áll a kockahassal?!

Péter: Nekem is van, csak az egész egy nagy kocka. Lenyeltem.

(Kuncogunk.) De úgy tudom, hogy régen sovány srác volt.

Péter: Igen. 19 éves koromig kosárlabdáztam, amit egy sérülés miatt abba kellett hagynom, aztán szakácstanuló lettem. Akkor szinte egy pillanat alatt felugrott a súlyom hetvenhatról száz kilóra, ami aztán tovább gyarapodott. Hiszen öregszik, és lustul is az ember. Épp ezért tekintem ezt a lehetőséget segítségnek, mert lesz valami külső kényszer, ami miatt most fogynom kell. Ismerjük mindannyian azt az élményt, hogy két napig fogyókúrázunk, aztán jön a hétvége, és megfogadjuk, hogy majd hétfőn folytatjuk.

Veca: Igen, a "majd hétfőtől..." - ez a fogadalom szinte mindenben üldözi az embert.

Péter: Épp ezért kell megtalálni, hogy mi az, ami segít. Ezen dolgozunk, és ott lesz Veca példája is. Ugye azt szokták mondani, hogy tegyünk egy fotót a hűtőszekrényre.

Veca: Ezt én is szoktam csinálni! Malacot is kiragasztottam már. Egy időben kivágtunk olyan kis állatokat, amik nem mondhatók karcsúnak - és azokat kiraktuk. Ha ránéztem, az volt az üzenet: "Veca, nem ehetsz!"

Beszéljünk az ide vezető útról. Péter, miért lett szakács?

Péter: Anyukám egyedül nevelt, és azt mondta, hogy "Kisfiam, én már nem tudlak eltartani, kell egy biztos szakma, menj el szakácsnak." Ezt megelőzte az osztályfőnökömnek az a kijelentése - én nagyon komisz kölök voltam -, hogy "Budaykám, ugye nem jelentkezik főiskolára vagy egyetemre, mert nem támogatja az iskola." Erre azt válaszoltam, hogy nem. Mivel semmi máshoz nem értettem - a műszaki érzékem a mai napig nulla -, a Hungarhotelshez kerültem szakácstanulónak az anyukám révén.

Hogy lett sztárséf?

Péter: Azt hiszem, az a szerencsém, hogy úgy tudok beszélni az ételről, hogy az megfog mindenkit. Képzeljünk el egy zsíros kenyeret, amit megszórunk frissen vágott snidlinggel, megsózzuk és érezzük a finom illatát...

Veca: Hmmm, már beindult a fantáziám...

Péter: Bármit tudok mondani az ételekről, ami érdekesnek tűnik, de meg kell mondanom, hogy szerencsés voltam, mert amikor a rendszerváltás idején két év után hazajöttem Münchenből - ott egy 4 csillagos hotel séfje voltam -, a Remizbe kerültem Alízhoz, aki nagyon nyitott volt az újdonságokra. Akkor nyílt a piac, rengeteg alapanyagot kipróbálhattam, és beindulhatott a fantáziám. Arra nagyon büszke vagyok, hogy előbb voltam közismert a szakmámban, mint a médiában. Talán ezért is kerültem a tévébe. Tíz évvel ezelőtt a borfesztiválnak mindig volt egy gálavacsorája, ahol a séfek voltak a főszereplők. Stahl Judit épp akkor akart főzőiskolát indítani - mert abbahagyta a híradózást -, és szakembereket keresett. Nekem akkor már szakoktató és pedagógus diplomám is volt. Meglátott egy ilyen fellépésen, behívott az irodájába, és nagyképűen azt mondtam: "Tévézés mikor lesz?" Néhány próbafelvétel után elkezdtük.

Soha nem volt kameraláza?

Péter: Nem. Talán azért, mert nagyon korán mehettem a vendégek közé, és olyan helyeken dolgoztam, ahol sok híres emberrel találkoztam. Ez elég hamar oldja a gátlásokat. Az már nem okozott gondot, hogy az embert megvilágítják egy színpadon. Gyakorlatilag soha nincs lámpalázam. Akkora az egóm, mint ide a Városmajori templom!

Veca: Erre irigykedem, mert nekem fura módon a mai napig van. Nem feltétlenül akkor, amikor beszélni kell, hanem ha énekelek. Mindig félek, hogy elrontom a szöveget. Emiatt állandóan rettegek. Előfordult, hogy a saját szövegemnél hirtelen leblokkoltam. Persze meg szoktam oldani, de a mai napig van lámpalázam.

Mondhatjuk azt, hogy valóra vált az az álom, amit az X-Faktor idején dédelgettél?

Veca: Azt hiszem, hogy most már elmondhatom, igen. Hála istennek összejött, ami a rajongóimnak is köszönhető. Épp most kaptam platinalemezt a második albumomra, aranyat a harmadikra. Igyekszem velük tartani a kapcsolatot, és odafigyelni rájuk. Talán az a lényeg, hogy nem szoktam meghazudtolni önmagam. Nem mondok és nem csinálok olyat, amivel nem értek egyet. Az tudtam maradni, aki az első pillanatban voltam.

Azóta is mennek a tehetségkutatók. Érzed a bőrödön, hogy van félteni valód?

Veca: Nem vagyok az a fajta, aki megrémül ettől. Egyrészt én is tehetségkutatóból indultam, tehát érdekes lenne, ha azt mondanám, hogy több már ne legyen. Inkább úgy gondolkozom, hogy ha valaki érdemes rá és meg tud maradni a pályán, annak drukkolok. Legyenek olyan emberek, akik tehetségesek és képesek adni a közönségnek. Azokat féltem, akiknek esetleg nincs hozzá elég erejük. Annál nincs borzasztóbb, amikor nem tudsz magaddal mit kezdeni, érzed, hogy tudsz valamit, és mégsincs rá kereslet.

Milyen személyiség kell ehhez - ha ez a kulcs?

Veca: Egyrészt nagy türelem szükséges, ki kell várni a pillanatot. Nekem is ott volt a Csillag születik, és aztán nem történt semmi. Hinnem kellett abban, hogy majd eljön az én időm. A másik pedig, hogy nem szabad elszállni. A földön kell maradni, és fontos, hogy tudd: nem te vagy az egyetlen a világon, és ami most van, az nem lesz mindig így. Amíg van, addig meg kell őrizni és vigyázni kell rá.

Ilyen tekintetben a gasztronómia is divatossá vált, rengeteg gasztroblogger van, és a séfek között is van egy verseny.

Péter: Minden séf egy primadonna. Mindenki nagyon büszke arra, hogy eljutott oda, ahova, hogy ismert, hogy egyáltalán véleményt alkothat. Fantasztikus dolog, hogy ez nyilvánosságra is kerülhet. Kevés embernek adatik meg, és sokan nem becsülik meg eléggé.

Péter, ön hogy becsüli meg?

Péter: Amikor mondok valamit, megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy abba ne nagyon lehessen belekötni. Azt vallom, hogy egy séf és egy jó szakács között óriási különbség van. A jól főző szakács jól csinálja meg az ételeket. Esetleg kitalál valamit, de az infrastruktúrába ezt be kell illeszteni, a tervezéshez, kreativitáshoz séf kell. Ugyanolyan alkotói folyamat séfnek lenni, ételeket kitalálni, mint művészként alkotni. Tudom, hogy ez most nagyképűnek hangzik, de millió dolgot kell figyelembe venni, nagy tudással kell rendelkezni, bizonyos szabályokkal tisztában kell lenni, de közben simán föl kell tudni rúgni bizonyos szabályokat. Ha én áthágok egy szabályt, akkor szerintem jól teszem. Sokan azt mondják, "Hű, de bátor!", vagy épp úgy reagálnak, hogy "Hogy meri ezt megcsinálni?". Itt kezdődik a művészet.

Veca, neked hogy születik egy dalod? Ott is sok szempont van. Például mi a trendi ma?

Veca: Nálam pont az a lényeg, hogy nem szoktam ezeket a szempontokat figyelembe venni. Olyan zenét szeretnék csinálni, amit hitelesen elő tudok adni. Ez a legfontosabb. A színpadon nem lehet hazudni. Ha nem érzed azt az érzést, amiről énekelsz, akkor annyi. Azt észreveszik.

Egyébként te milyen konyhatündér vagy?

Veca: Inkább anyukám szokott főzni, amióta dolgozom, de én is tudok! Főleg egészséges ételeket eszünk, pörkölt nem nagyon van. Alapanyag a saláta, a hal. Imádom a lazacot, az bármikor jöhet, de a tojást is szeretem. A főtt tojás szerintem majdnem mindenhez jó. Kenyeret nem nagyon eszünk, inkább csak magvas dolgokat fogyasztunk. Sokféle ízt szeretek, de ami nagyon megterheli a gyomromat, vagy ami nagyon zsíros azt nem kívánom. Őszintén szólva a nagyon magyaros kajákat nem bírom.

Mi az, amit nem ennél meg?

Veca: Körömpörkölt, pacal - ezektől kiráz a hideg. Ahogy meglátom, már rosszul vagyok tőlük.

Péter: Pedig ezek finom ételek, ha egy kicsit más formában, másképp készíti el az ember.

Péter, mondja meg nekem, hogy mi az, amit imád és nem mondana le róla soha...

A rántott hús...

Veca: Jaj, de jó, azt én is szeretem!

Péter: Azon kívül pedig a libacomb és a kacsa.

Mi az, amit nem enne meg soha?

Péter: Semmilyen lárvát, bogarat. Hiába mondják, hogy mennyi fehérje van bennük, akkor inkább vegetáriánus leszek.

Pedig azt nehezen tudom elképzelni...

Péter: Bogarat most sem fogok főzni, az biztos, de vegyünk egy almát, egy csirkét és jöhet a kreativitás. Na?

Bedugom a hasába...

Veca: Vagy megeszem a sült csirkét és megeszem az almát...

Péter: Ezeket is lehet, de ha cikkekre vágom az almát, és csíkokra a csirkét, kakukkfűvel megszórom, 2 perc alatt kész a ragu a krumplipüréhez vagy a rizshez. Ha felvágom a csirkét és beleteszem a kakukkfüves almát a közepébe, és úgy sütöm meg, van egy töltött csirkém. Ha karikát sütök és rá a csirkét, akkor van egy almás csirkém...

Mi már fejben eszünk Vecával...

Péter: Ha lereszelem az almát, akkor egy mártás készül. Ha reszelve, kis citrommal összekeverve teszem a hasába - már megint egy más töltelékem van, és ez most csak egy alma-csirke reláció néhány verziója. Abban kell gondolkodni, hogy az étel változatos legyen, és remélem, hogy ehhez fogunk segítséget adni. A jelszó: 10 perc alatt legyen kész!

...és ne hizlaljon. Jaj, nehéz! Veca, te sokat gyötörted magad?

Veca: Igen, de épp azt szeretném a fiatal lányoknál elérni, hogy az önsanyargatást felejtsük el. Legyünk egészségesek, nézzünk ki normálisan, de nem kell feltétlenül csontsoványnak lenni annak, aki nem olyan alkat. Mozogjon, hozza ki magából a maximumot - ez a legfontosabb. Akkor elégedett tud lenni önmagával. Nem gond, ha teltebb vagy izmosabb.

Mozgás... Veca, neked a lovaglás a szíved csücske.

Veca: A lovaglás a mindenem, az a teljes kikapcsolódás számomra. Más ember leszek, ha a lovammal vagyok. Lenyugszom. Ha bármi bajom van, kimegyek hozzá, megsimogatom az oldalát és rögtön jobban érzem magam. A sportnak ez is a lényege, hogy az ember a felgyülemlett feszültséget feloldja valahogy máshogy. Ha futok egy kört, levezetem az energiáimat és a fejem is kitisztul. Gondolkodni is jobban tudok.

Péter, lehet úgy fogyni, hogy nem éhezünk?

Péter: Nem. Hiszen attól fogyunk, hogy kevesebb kalóriát viszünk be, mint amennyit elégetünk. Az a lényeg, hogy ha kevesebbet eszünk, akkor az legyen jó és tartalmas! Azt élvezzük! Ne szenvedés legyen.

Sok híres embernek okozott örömöt a főztjével - szenvedést gondolom nem. Volt olyan, hogy meglepett valakit?

Péter: Egy dolog, hogy én megleptem valakit, de volt, hogy engem! Sok híres emberrel találkoztam Jimmy Cartertől, George Bush feleségén át, Schwarzeneggerig és John Malkovichig, Marton Évától Naomi Campbellig. Armand Assante megvan? Egy jóképű, latin pasi. Itt forgattak Budapesten. A Remizben voltam séf, már késő este volt, és szólt a pincér, hogy Péter, gyere már ki, van itt valami amerikai színész, aki akar tőled valamit. A konyha olyan volt, mint amit bombatámadás ért - no meg én is. Megmosakodtam, nagy nehezen összeszedtem magam, kimentem és akkor esett le a tantusz. Ő volt a király a Kolumbusz című filmben, amúgy mindig gonoszt játszott. A stábjával bulizott és azt mondta, hogy ilyen finom halat ő még életében nem evett, és olyan jól érzik magukat, köszöni szépen. Megengedem-e, hogy csináljunk egy közös fényképet? Addigra már feloldódtam, és mondtam: "of course", és ha akarod, adok egy autogramot is!

A huncut séf... Veca, neked az elmúlt másfél évben e tekintetben nagyon megváltozott az életed. Az ismert emberek körébe kerültél, egészen másképp reagálnak rád.

Veca: Furcsa, mert annyira nem foglalkozom ezzel sem. A "sztárélet" engem nem mozgat meg. Eleve nem vagyok az, aki állandóan a középpontban akar lenni és szerepelni akar. Inkább a terveimen töröm a fejem. Úgy érzem, van még hova fejlődnöm, és van még mit csinálnom - erre próbálok koncentrálni. Nem annak örülök túlzottan, hogy mi van most, hanem inkább arra figyelek, hogy mi lehet még ebből...

Megfogalmazod a vágyaidat?

Veca: Jelenleg a hangszertudásomat szeretném fejleszteni, zongorázom, gitározni tanulok, énekelek rendszeresen. Szeretném, hogy a dalaimat már tényleg én írhassam a következő lemezemen, és a koncertjeimen saját magam is hozzá tudjak nyúlni egy hangszerhez. Nekem ez nagyon fontos. Mindemellett vannak persze vágyaim, de ezeket még homály fedi, mert mint tudjuk, egy kicsit babonás vagyok. Csak akkor szeretek beszélni róluk, ha már majdnem tutik, de az agrárképzés még mindig köztük van azért, hogy igazán értsek a lovakhoz!

A gumicsizmás énekesnő...

Veca: Így van!

Péter: Nem hiszem, hogy ez a kettősség olyan furcsa. Nekem például sokszor eszembe jut, hogy de kár, hogy nem tudok zenélni. Mert van olyan pillanat, amikor jólesne.

Veca: A zenében tényleg mindent ki lehet adni!

Péter: Amikor az emberbe belerúg egy nagy érzelem - tök mindegy, hogy milyen -, bennem számtalanszor fordult meg, hogy hú, de leülnék egy zongorához. Amikor Münchenben voltam séf, együtt laktam egy hegedűssel meg egy cimbalmossal - és a Tavaszi szél vizet áraszt című dal már ment hegedűn.

Veca: Na, az már teljesítmény!

Péter: Cimbalmon is tudtam a skálát, de rádöbbentem, hogy mérhetetlenül süket és béna vagyok. Irigylem, akik ezt tudják. Nem gonoszan, csak úgy felsóhajtva, hogy de jó lenne tudni! De most az marad, hogy én hallgathatom Vecát énekelni, ő pedig megkóstolhatja, amit én "komponálok"... Remélem, sokan így tesznek majd!

Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és életmódprogramunk! REGISZTRÁLNI SZERETNÉK! Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!