Ettől a titkos hozzávalótól lesz mennyei bármilyen leves

édesburgonya leves
Shutterstock - Chzu
főzés hozzávaló leves
Az őszi és téli hónapok egyik legnépszerűbb étele, amit most egy titkos hozzávalóval tehetünk még ízletesebbé. Ez szinte minden leves ízét és testességét fokozni fogja.

A leves a testnek és a léleknek is jót tesz, főleg az őszi és téli hónapokban, amikor az idő hideg, ráadásul hamar sötétedik. Finom és prkatikus étel, hsizen a hozzávalók felvágása után szinte magától készül a fazékban, ráadásul mindeféle zöldésgmaradék felhsználhatunk az elkészítéséhez. Ha pedig szeretnénk még ízletesebbé tenni nincs más dolgunk, mint felhasználni egy titkos összetevőt.

édesburgonya leves
A leves ízét egy egyszerű hozzávalóval fokozhatjuk
Forrás: Shutterstock

Ezzel a titkos hozzávalóval válik mennyeivé a leves

Ha szeretnénk, hogy a levesünkről legnedákat zengjenek, akkor nincs más dolgunk, mint hozzáadni egyetlen titkos összetevőt, amitől a szakértők szerint gazdagabb és testesebb lesz az ételünk íze. Phil Bianchi étel- és ízszakértő elárulta, hogyan érhetjük el a tökéletes ízt - nem a sóval vagy a borssal, bár azok természetesen elengedhetetlenek. „A leves egy sokoldalú étel, amelyet az egész család élvezhet, és van egy titkos összetevő, amely bármilyen leves ízét fokozza - a balzsamecet. A balzsamecet nemcsak a leves ízét fokozhatja, hanem segít kiegyensúlyozni a zöldségek édességét is" - árulta el a szakértő. Nincs más dolgunk tehát, mint löttyinteni egy kis balzsamecetet a levesekbe, és élvezni az ízek harmóniáját.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.