Sorra hívják meg előadásokat tartani, és zsebeli be a magas rangú gasztronómiai díjakat a sztárszakács, miközben bűntudat nélkül tesz rizstejet és thaiföldi fűszereket a karácsonyi halászlébe. Paskó Csaba tizenhárom éves volt, amikor először főzésre adta a fejét. Szilvás gombócot evett volna, de az édesanyja nem ért rá.
Így az édesanya a fiúcskára bízta a gombóc készítés feladatát, mondván: „Nem komplikált, csináld meg te magad!”
Neki is fogtam, megfőztem a burgonyát, csak mivel kicsi voltam, nem tudtam leönteni róla kellőképpen a vizet, a vizes burgonya pedig elkezdte végtelen mennyiségben felvenni a lisztet
– emlékszik vissza az első komoly esetre.
A kőkemény gombócért nem kapott ki, és az esetből megtanulta azt is, hogy semmit nem szabad elpazarolni: az ehetetlen ételből a disznók jóízűen megvacsoráztak. A szülei mégsem szakácsnak szánták kitűnő tanuló fiukat. Inkább egyházi gimnáziumba küldték, ahol zongorázni kezdett, és rabul ejtette a zene. Így került később a grazi zeneakadémiára, amivel párhuzamosan a teológiát is elvégezte. Pap lett, és mellette a szabadkai Szent Teréz-székesegyház karnagya, a szabadkai egyházmegye zenei igazgatója és a helyi zeneművészeti szakközépiskola tanára.
Több száz levezényelt koncert van a hátam mögött, és rengeteg elismerést, rangos díjat szereztem ezen a területen. Aztán a városvezetés derékba törte a zenei karrierem.
Magyar művészként nem tudott érvényesülni a Vajdaságban, hiába a rengeteg siker és elismerés, nem kapott meghívásokat. Kis híján elhagyta az országot, és feladta szabadkai életét, amikor egy barátja azt mondta neki, hagyja a csudába a zenét, legyen inkább szakács!
Itt jött be az életembe újra a gasztronómia. Elővettem gyermekkorom hobbiját, így született meg a Paskó atya a konyhában című szakácskönyvem
– meséli.
2009-ben meglepte a közvéleményt, hogy Paskó atya szakács lett, a szerb pravoszláv egyházban ugyanis a pópák sokkal szigorúbb életet élnek annál, hogy ilyen jellegű hivatásra adják a fejüket. Még egy rendezvényre is csak felsőbb engedéllyel mehetnek el, nemhogy maguktól megjelentessenek egy könyvet. Hüledezve nézték tehát, hogy mit művel katolikus kollégájuk a konyhában...
"Innentől kezdve nem csupán egy magyar katolikus pap voltam, aki mellesleg karmester is, hanem az a pap voltam, aki főz. Sorra jöttek a fellépések, meghívások, és felfelé ívelt az életem."
Előkelő bálokon kérték fel, hogy állítsa össze a menüt, szakácsműsora lett a televízióban. Ismertté vált, és meg sem állt a gasztronómiai világbajnokságig, ahol ezüstérmet nyert. Az ötfogásos menüsoron egy teljes napig dolgoztak a versenyzők, a meleg fogásokat is hidegen tálalták a zsűri elé. A plébánoson nem fogott ki a feladat: előételnek enyhén füstölt lazacot, marinírozott fésűkagylót, garnélás avokádós beluga lencsés salátát készített citrusos vinaigrette mártással. Nem volt kevésbé cifra a cukorborsós-spárgás krémlevese, a húsos főétele és a végén a belga csokis-gesztenyés desszertje sem.
Az aktív pihenésben hiszek
Miután jóllaktunk az elképzelt ízekkel, arról kérdezem a plébánost, hogy mit csinál, ha épp nem csinál semmit, azaz nem szakácskodik, nem tart misét, és nem koncertezik karnagyként.
"Az aktív pihenés híve vagyok, és ha van szabadidőm, utazom. Előre megterveztem, hogy az életem hátralevő részében hova szeretnék eljutni a világban. Most például Indonéziába vagyok. Kétszer váltok hotelt, mindhárom szálloda séfjével megismerkedem. A főzés mellett piacra járok, és templomokba. Érdekel az itteni gasztronómia és az itteni valláskultúra is. A misszióm most az, hogy a főzéssel családokat kovácsoljak össze."
A szüleim elmondása szerint amikor elkezdtem önállóan mászni, az első utam a konyhaszekrényhez vezetett. A lábasokat pakolgatva több órán át eljátszottam, anyám legnagyobb örömére.
– emlékszik vissza.
Az atya vajdasági plébániáján, Kelebián, finom ételekkel, házi készítésű borokkal fogja össze a híveket. A templom melletti közösségi házban gasztroturizmust fejleszt. Külföldi csoportoknak adódik lehetősége falatozni a gasztropap főztjéből, aki autentikus bácskai és előkelő történelmi ételeket egyaránt készít számukra.
Paskó atya számos országban megfordult már, és sehonnan sem tért haza úgy, hogy ne járt volna legalább egy helyi piacon.
"Számomra egy múzeum, egy Rembrandt-kiállítás nem jelent akkora élményt, mint a helyi termelői piac. Sőt, annyira szeretem ezeket a helyeket, hogy hajlandó vagyok autóba ülni, és több száz kilométert utazni például a budapesti Vásárcsarnokig, ott ellenni egy délelőttöt és bevásárolni. A tetszetős zöldségek, a szép termés ad ihletet az új ételekhez."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.