Tényleg annyira nehéz szerelmet vallani?

Soha nem felejtem el azt a napot, amikor felismertem, hogy szerelmes lettem a páromba, Matanba. A Szerelem erejével című novellámban - amely a Gumimatrac a Gangeszen kötetben jelent meg - így írtam az élményről: "Éppen almatortát sütött, a fahéj és a szegfűszeg illata bejárta az egész lakást - furcsa, de ez a fűszerpárosítás számomra mindig is egyet jelentett az otthon illatával. Ott álltunk egymással szemben, és - épp úgy, mint az első éjszakán - a világ kártyavárként omlott össze köröttünk, csak mi ketten voltunk, senki más az univerzumban." Ma már azonban tudom, hogy a szív nem gyúlik lángra egyik pillanatról a másikra, a valódi szeretetnek szüksége van egy elengedhetetlen összetevőre: a megosztásra. Bár már korábban is vonzónak találtam őt, ez volt az a nap, amikor Matan elmesélte, hogy az orvosi egyetem megkezdése előtt másfél évet töltött Indiában, és az ott látott szenvedés volt rá hatással, amikor elhatározta: gyógyítani fog, én pedig elmeséltem neki édesanyám halálának történetét. Azon az estén átadtunk valamit a másiknak: a lelkünk egy darabját, és ezzel együtt önmagunkat is.

Merd kimondani!

Bár sok női magazin és szinglifilm buzdítja arra a generációnkat, hogy kimondani az érzéseinket egyet jelent a szociális és szerelmi öngyilkossággal, én régimódi vagyok: hiszek benne, hogy a "szeretlek" szó sosem hangozhat el rosszkor, hiszen az igaz szeretet nem elvárásokból táplálkozik. Amikor először Matan szemébe néztem, és szerelmet vallottam neki, tudtam: ha semmit sem jelentek számára, nekem akkor is elég a tudat, hogy szerethetem őt, és hogy neki adhatom a legnagyobb kincsemet: a törődésemet. Egy teljes hét telt el bizonytalanságban, míg üzenetet kaptam tőle: képtelen nem gondolni rám, és bár minden ráció azellen szól, hogy összekössük az életünket, ő is arra vágyik, amire én: megosztani, amink van. Vallom, hogy ha anélkül adunk - érzelmeket, vallomásokat -, hogy bármit is várnánk cserébe, egy váratlan pillanatban sokkal szebb ajándékot kapunk majd, mint amire valaha is számítottunk volna.

Honnan tudom, hogy szeret?

Gyakran tesszük fel magunknak a kérdést: honnan tudhatjuk, hogy valaki szeret-e minket. Yehuda Berg - a Kabbala ereje című könyv szerzője azt tanítja: onnan, hogy amikor beszélnek hozzánk, "osztoznak" velünk, mernek beszélni önmagukról, és - mint egy király, aki feltárja előttünk titkos kincstárát - keserű vagy édes történeteket, gondolatokat, élményeket adnak át nekünk. Ez azonban csak akkor fog megtörténni, ha képesek vagyunk ítélkezés nélkül átvenni az ajándékokat. "Tudod, milyen rémes, amikor szükséged van valakire, és csak a postafiókja jelentkezik. És azt is tudod milyen csodálatos, amikor felhívod, és felveszi a kagylót. Meghallgat téged és hagyja, hogy a valódi önmagad legyél, bármiféle ítélkezés nélkül" - mondja Yehuda. Ha van olyan ember az életedben, aki fontos a számodra, ne tekintsd evidenciának, hogy tisztában van az érzelmeiddel. "A szeretet azt jelenti, hogy ott vagyunk a szeretteinknek, amikor valóban szükségük van ránk. Ám mivel nem lehetünk ott mindig mindenkivel, és sajnos biztosan lesz olyan alkalom, amikor nem leszünk elérhetőek, biztosítanunk kell őket, hogy lélekben mindig jelen vagyunk" - tanítja Yehuda Berg. Ennek pedig rövid és tömör változata midössze három szótagból áll, és bármily elcsépelten hangzik is sokak számára, a világ legfontosabb szava: "szeretlek". Soha ne félj kimondani ezt a varázsigét.