Apám vámpírra vadászik!

Sokat lehet olvasni az agresszió káros hatásairól, és hogy úton-útfélen ömlik ránk - és a gyerekekre is - a brutalitás és a horror, és ez bizonyítottan okozhat gondokat nemcsak a gyerekek fejlődése során, hanem a felnőttek lelki egészségét is próbára teheti. A gyerekek számára valóban káros lehet a látvány. Miért?

Mert egy rémtörténet vagy egy "hétköznapi" akciófilm során számtalan módját látják a halálnak úgy, hogy nincs módjuk a rémületes látványt feldolgozni, ráadásul egy gyerek nem tudja megkülönböztetni a valóságot a mesterséges helyzetektől, vagyis pontosan úgy hat rá a film, mintha a valóságban szembesülne a halállal. Másrészt a felénk áradó brutalitás és horror alatt passzív szemlélők vagyunk, és amíg egy felnőtt ember jó esetben képes megbirkózni a test pusztulásának látványával és helyén kezeli a film elemeit, addig egy gyerek erre egy bizonyos életkor alatt még nem képes.

De mint írtuk, kicsit félni azért jó. Sőt, az agresszív filmélmények feldolgozását garantáltan elősegíti, ha nem passzív, tehetetlen szemlélők maradunk, hanem játszani kezdünk, és akár egy "szörnyes" társasjáték során különböző karaktereket öltünk magunkra. A legtöbb "horrorelemet" is tartalmazó társasjáték 10 éves kortól ajánlott (azalatt valóban tilos akár egy rémületes kártyafigura is), de a kicsit nagyobbak és a felnőttek számára nagy kaland lehet egy izgalmas társasjáték során egy szörny bőrébe bújni.

A "jó" és "gonosz" szerepeket kiosztó társasjátékok pontosan azért ajánlhatók, mert a remek szórakozás mellett segíthetik a más felületekről kontrollálatlanul és alattomosan érkező agresszió feldolgozását. Szinte "kijátszuk" magunkból a lélek mélyére száműzött félelmeket és rettenetet. Hol és milyen módon lenne alkalma egy felnőttnek űrharcossá, Drakulává, vámpírpusztítóvá vagy szörnyölő hőssé, esetleg mesebeli kalandorrá válnia anélkül, hogy nevetségessé tenné magát, ha nem egy társasjáték során a konyhaasztalnál?