Johnny Depp 200 éve vár a szerelemre

Ez még akkor is meglepő fejlemény, ha tudjuk, hogy nem épp egy szokványos szappanoperáról van szó. A Dark Shadows című televíziós széria 1966 és 1971 között futott Amerikában hatalmas sikerrel, és a maga 594 darab epizódjában egy olyan különös család életébe engedett bepillantást, melynek tagjai között megtalálható volt egy több száz év fogság után visszatérő vámpír, egy vérfarkas és néhány átok nélkül is épp habókos rokon, hogy az ellenük ügyködő boszorkáról ne is beszéljünk.

A szappanoperának annak idején lelkes nézője volt a tévében egy bizonyos ifjú Tim Burton és a gyermek Johnny Depp - aminek pedig ők ketten rajongói, abból a 2000-es években film lesz, méghozzá Burton rendezésében és Depp főszereplésével (az Éjsötét árnyék már a nyolcadik közös mozijuk). Ráadásul a sorozatot lelkesen nézte zsenge lánykorában Michelle Pfeiffer is, így mikor hírét vette a készülő mozifilmnek, olyat csinált, amit (állítólag) már évtizedek óta nem: ő jelentkezett be, hogy játszani szeretne benne.

Az Éjsötét árnyék egy rövid epilógussal indít, amelyben mintha egy színes gótikus mesekönyv kelne életre (és amiben olyan suta jelenetek vannak, mintha Tim Burton ezt a részt kiadta volna külsős munkába). Megismerjük a Collins család múltját, akik a 18. század végén megalapították Collinsport városát, majd Barnabas nevű sarjuk egy boszorkány szerelmétől üldözve elátkozottá lett: menyasszonyát öngyilkosságba kergették, ő maga pedig vámpírrá vált. 200 évvel később a Collinsok kastélya már szinte romhalmaz, a régi gazdagság és dicsőség a múlté, amikor Barnabas visszatér: börtönét jelentő koporsója előkerül, ő pedig kiszabadul és kezébe veszi az eltunyult család sorsát - nem is beszélve a szintén jó egészségnek örvendő boszorka elleni bosszúról.

Burton valamiért annyira ragaszkodott a régi sorozat világához, hogy még annak korát is megtartotta: a film is a hetvenes évek elején játszódik, noha ennek semmiféle funkciója nincs azon kívül, hogy lehet mutogatni néhány vicces retró tárgyat és ruhadarabot. A cselekmény ugyanígy játszódhatna a jelenben is, és talán még érdekesebb is volna, hiszen a film legélvezetesebb pillanatait pont azok a pillanatok jelentik, amikor a 200 évet egy koporsóban átraboskodó Johnny Depp szembesülni kénytelen a tárgyi világ és az emberi viselkedésmódok változásaival.

Ezen kívül azonban az Éjsötét árnyék sajnos kudarcot vall szinte minden más fronton. Tim Burtontől különösen fájdalmas a sztorinak és a film világának ötlettelensége - alig-alig akad egy-két olyan emlékezetes beállítás, ami a védjegye szokott lenni, a cselekmény pedig redundáns és tét nélküli konfliktusok sora, amelyet zsibbasztóan hosszú és lapos dialógusok hivatottak elmesélni. Ijesztgetésre senki ne számítson, a horror-faktor teljesen ártalmatlan a filmben, de ami még vészesebb: a humorral is ez a helyzet. A kiváló színészek minden tisztes erőfeszítése ellenére (Michelle Pfeiffer, Eva Green és Chloë Grace Moretz kiemelendő a szokásos manírjaival szokásosan jó Depp mellett) alig-alig akad igazán szellemes jelenet, noha fenékreülős blődségből persze kapunk bőven.

Tim Burton új filmjében hiába található meg nyomokban mindaz, ami az életműve klasszikussá vált darabjaiban is (kiközösített és magányos főhős, gótikus hangulat, meseszerűség, stilizált borzalmak, no és a feleség, Helena Bonham Carter), az egész csak egy nagyon-nagyon halvány változata lett annak, amit úgy hívnánk: egy jó Tim Burton-film.