"Téged hányszor?" - A 2. világháború hősnői

A szovjet repülő amazonok

A második világháborúból kétségtelenül a szovjet nők vették ki leginkább a részüket, aminek jórészt ideológiai oka volt: a politikai vezetés így demonstrálta, hogy ők bizony nem viccelnek, ha egyenjogúságról van szó. Ennek köszönhetően a Szovjetunió volt az egyetlen hadviselő fél, amely kizárólag nőkből álló egységeket küldött harcba. Az egyik leghíresebb pilótanő Marina Raszkova volt, aki már a háború kitörése előtt nemzeti hősnek számított: 1938-ban két nőtársával 5910 km-t repültek leszállás nélkül. Végül az ő fejében született meg a női alakulat gondolata, amikor 1941-ben a német invázió után több ezer levelet kapott olyan lányoktól, akik katonai babérokra vágytak, ám csak kisegítő feladatokat kaptak a hadseregben. Tervét a Legfelsőbb Főparancsnokság is támogatta, így 1941 októberében felállítottak három női repülőezredet. A kiválasztottak intenzív képzést kaptak, hiszen a háborús állapotokra tekintettel a háromévnyi tananyagot fél év alatt kellett elsajátítaniuk. Raszkova tartott attól, hogy 'lányait' megkülönböztetés éri a nemük miatt, ezért ragaszkodott hozzá, hogy minden pilótanőnek ötszáz repült órája legyen, mielőtt bevetésre küldik - összehasonlításképpen: ekkoriban nem volt ritka, hogy 50-60 repült óra után harcoltak a pilóták. A repülő amazonok végül nem vallottak szégyent, több kiemelkedő pilóta is volt köztük, egyebek mellett Lidija Litvjak és Jekatyerina Budanova. A legnagyobb hírnévre az 588. éjszakai bombázóezred tett szert, akiket "éjszakai boszorkányok" néven emlegettek. Több ezer bevetésükkel sokat foglalkozott a korabeli média, és több film is készült róluk.

A besorozott francia nők

A francia hadseregben is komoly szerepet kaptak a nők, ám inkább segéderőként vettek részt a harcokban. A Szárazföldi Hadsereg Női Segéderői névre hallgató egységben orvosok, ápolónők, titkárnők, sofőrök, tolmácsok, fordítók, hírszerzők, telefonkezelők, küldöncök, híradósok és szociális munkások működtek. 1940-től toboroztak önkénteseket az egységbe, ám három év alatt mindössze 3100 nő jelentkezett, ezért 1944-ben bevezették a kötelező női katonai szolgálatot; behívták az 1899 és 1925 között született, 16 éven aluli gyermekkel nem rendelkező nőket, így a segéderők létszáma 1945-ben már közel 14 ezer fő volt. A besorozott nők speciális kiképzésben részesültek, és harminchét adminisztratív egységben teljesítettek szolgálatot a világ különböző pontjain. Mivel ekkor már férfiak és nők szorosan együttműködtek a hadseregben, szigorúan szabályozták a köztük lévő kapcsolatot és érintkezési módokat. Segéderőként valamivel védettebb helyzetben voltak, mint például a szovjet pilótanők, ám ez nem jelentett garanciát az életben maradásra, sokan közülük hősi halált haltak.

Sophie Scholl és a Fehér Rózsa Mozgalom

A nők nemcsak a fronton viselkedtek hősként, hanem ellenállóként is megállták a helyüket. Talán a legismertebb közülük Sophie Scholl és a Fehér Rózsa Mozgalom, ami a Harmadik Birodalommal szembeni békés ellenállás jelképévé vált. A csoportot a müncheni egyetemista testvérpár, Hans és Sophie Scholl alapította 1942-ben, majd öt egyetemi diáktársuk csatlakozott hozzájuk, később pedig egy professzor, Kurt Huber is a csoport tagja lett. Mélyen megrázta őket a brutalitás, ahogy a nácik a zsidókkal és a baloldali érzelmű emberekkel bántak, ezért úgy döntöttek, hogy békés eszközökkel tiltakoznak: összesen hat náci ellenes röplapot szerkesztettek és terjesztették Németország egész területén. Ezekben Hitler terrorgépezetére hívták fel a lakosság figyelmét és felszólították őket, hogy határolódjanak el tőle, ekkor ugyanis még kevesen látták tisztán, hogy mi folyik körülöttük. Utolsó röplapjukon például ezt írták: "Nem leszünk némák. Mi vagyunk a rendszer rossz lelkiismerete. A Fehér Rózsa nem hagyja nyugodni a rezsimet."

A röplapoknak köszönhetően a mozgalom egyre nagyobb ismertségre és támogatottságra tett szert, ami felkeltette a Gestapo figyelmét is, ám ekkor még nem sikerült a a csoport nyomára bukkanniuk.1943. február 18-án azonban Hans és Sophie amúgy is kockázatos akciója rosszul végződött: a müncheni egyetem központi épületének harmadik emeletéről szórták le hatodik röplapjukat, amikor tetten érték és letartóztatták őket. Máig vita tárgya, hogy miért vállalkoztak egy ilyen nyilvánvalóan kockázatos akcióra. Olyan vélemények is megfogalmazódtak, hogy így akarták feláldozni magukat, hogy az ellenállás ügye még nagyobb figyelmet kapjon. Ha ez volt a tervük, bizonyos szempontból sikerrel jártak: rövid ideig tartó kihallgatás után elítélték őket árulás miatt, és február 22-én mindkettőjüket lefejezték. Sophie ekkor mindössze 21 éves volt. Haláluk után a hat röplap másolatát kicsempészték az országból, Angliában sokszorosították, majd a szövetségesek milliószám szórták szét Németország felett.

Anonyma és más névtelen hősök

A modern, totális háborúkból az otthon maradt asszonyok sem maradhattak ki. Nők vették át a férfiak helyét a hadiüzemekben, a mindennapi életben, és sok esetben a romeltakarítást és újjáépítést is a nők végezték. A helyzetet jól szemlélteti a favágónők esete, akik egy tanfolyam elvégzése után munkacsoportokba szerveződve erdőt irtottak, mert nem volt férfi, aki elvégezze helyettük, fára viszont szükség volt.

A mindennapi hősiesség hiteles és megrázó dokumentuma annak a berlini nőnek a naplója, aki a háború utolsó hónapjait örökítette meg női szemszögből. Nevét nem vállalta, írása később Anonyma néven jelent meg, és mindössze annyit tudunk róla, hogy fiatal értelmiségi nő, aki a szétbombázott, majd a vörös hadsereg által feldúlt városban élt egy bérház negyedik emeletén, illetve az óvóhelyen. Naplójából feltárul a több ezer magára hagyott és kiszolgáltatott asszony tragédiája, akik éheznek, reszketnek a maguk és szeretteik életéért, a szétbombázott város törmelékeit takarítják el kényszermunkásként napi 12 órában, és mindeközben ki vannak téve a sorozatos megerőszakolásnak. Nem csoda, hogy a nők találkozáskor a 'Téged hányszor?' kérdést teszik fel egymásnak. Sokan az öngyilkosságba menekülnek, a többség azonban próbál túlélni és ember maradni, ami szinte lehetetlen vállalkozás. "Mostanában egyre gyakrabban észlelem, hogy megváltoztak az érzéseim a férfiak iránt. Ezzel a többi asszony is így lehet. Sajnáljuk őket, mert nyomorultak, erőtlenek. A gyengébbik nem. A felszín alatt pedig valami kollektív csalódás terjed közöttünk. Inog a férfiak uralta, az erős férfit istenítő nácivilág - és vele együtt a férfi mítosza. A korábbi háborúkban a férfiak arra hivatkoztak, hogy a hazáért meghalni és gyilkolni az ő privilégiumuk. Ebben a mostaniban mi nők is részt veszünk. Ez átformál bennünket, megkérgesíti a szívünket. Ha vége lesz ennek a háborúnak, a vereségek sorában ott lesz a férfinem veresége is" - írta Anonyma.