Rózsaszín Bőrönd Expedíció - Olívia kalandjai Japánban

Egy igazi japán izakayiba megyünk. Ez olyan, mint olaszban a trattoria. A ristorante az rendes étterem, a trattoria meg sokkal lazább, inkább pizza van, vagy ilyesmi, itt is ilyen az izakaya, hogy ha akarsz, csak inni mész be, de van jó kaja is, meg ott dumcsiznak az emberek.

12-en vagyunk, a romániai fiú meg én Európából, a többi japcsi. Ó, imádom, micsoda autentikus élmény ezekkel az emberekkel együtt lenni. Végigeszünk mindenféle érdekességeket, nagyon finom minden. Sok tengeri herkentyű. A gyengéim. A japán lány, Yoyi rögtön odaül mellém és elkezdünk dumcsizni. Hát persze hogy a pasikról. Nem, nem arról a bácsiról, aki most itt a megmentőmet játssza. Különben is csak pár éjszakát töltök nála, amíg nem találok szállást.

De visszatérve Yoyira, ő imádja a fehér pasikat. Mármint fehér bőr, világos szem. Japán barátja még nem volt, azt mondja, őt nem izgatják a japán srácok. Amcsiban nőtt fel egyébként, valami híres japán család sarja. Amcsiban lovakat tenyésztenek, és tőlük veszik a japánok a versenylovakat. Na, máris találtam egy barátot. Végre valaki, aki nem akar semmit tőlem. Pártfogásba vesz, megadja a számát, és azt mondja, hogy ha bármire szükségem van, hívjam. Aztán a román sráccal beszélgetek, akinek japán felesége van, meg japán gyereke. De azért nem vagyok hülye, látom, hogy Yoyival van valami közöttük, sőt, amíg nem tudom, hogy a fiúnak felesége van, azt hiszem, ők egy pár. A nézésekből meg mindenből.

Hát ez a román srác is tipikus japánná vált. Náluk ez a szeretősdi dolog totál elfogadott. A nő nem pattog, csak meglegyen, amire szüksége van. Sőt, itt sok férfi egyáltalán nem szexel a feleségével gyerek után, mert elkezdi marhára tisztelni, és anyaként tekint rá, nem nőként. Meg aztán a gyerekek ott alszanak középen. Na, ez az európai egyed nagyon jól tudott asszimilálódni. Elég hamar átvette a kultúrát. Szánalmasan nyomul. Mint aki nem látott még nőt soha. Buddha jut eszembe: "Könnyebb 100 világi vágyat meghódítani, mint egyről lemondani."

Később...

A bácsinál vagyok, nagyon frankó a lakása. Van például egy 25 négyzetméteres szoba, közepén áll egy 3x2 méteres óriás LCD tv, egy csomó hangfal és öt mikrofon. Hát ez Paradise nekem. Karaokeeeee, waoooo!

Iszonyú nagy a lakása, legalább 150 négyzetméteres. És ez itt Japánban a lyukak után palotának számít. Nem lesz itt semmi baj, Olívia, elférünk jól a bácsival. Van vendégszoba bőven. Rózsaszín bőröndöm a nappali közepén árválkodik. Miért nem viszi már be a hálószobámba? Na, mindegy, majd később csak megmutatja, hol lesz a helyem. Mert már nagyon skype-olnék az én kicsi Andrew-mal.

- Lenne kedves ideadni a számítógépét!
- Valami fontos?
- Háááát, eléggé. Még mindig nem sikerült vennem, mert sehol sem találok angol nyelvűt.
- Kivel akarsz beszélni?
- A pasimmal Angliában.

Erre megfagy a levegő, és eltűnik. Kis idő múlva bordó köntösben érkezik. Kis egybebojler testtel sertepertél körülöttem és gusztustalanul mosolyog. Megint eltűnik és egy ronda zöld frottírköntössel tér vissza.

- Japanese bath - mondja vigyorogva -, number one.
- Bocs, de vacsi előtt fürödtem, és nem fürdenék még egyszer.
- De én azt szeretném, ha megfürödnél!
- Nem fürdöm, skype-olok!

Erre a hangszínre kissé meglepődik. Nagy kínkeservesen ideadja a gépet. Én felhívom Andrew-t. A bácsi meg beül velem szembe a fotelbe és farkasszemet néz velem. Nem is zavartatnám magam, ha magyarul menne a conversation. Egyre kellemetlenebbül érzem magam...

Folytatása következik!