'Ha tényleg léteznek vámpírok, vajon miből élnek?" - Interjú Deborah Harkness írónővel

Soha nem jártál még Budapesten. Milyen az első benyomásod a magyar fővárosról?

Amikor először vagyok egy új, idegen helyen, szeretek sokat sétálni az utcán, magamba szívni a város légkörét, az illatokat, a hangokat. Budapest gyönyörű. Már ez a hely, ahol beszélgetünk, is csodálatos.

Európa viszont nem ismeretlen hely számodra, hiszen az oxfordi egyetemre is jártál.

Valóban, történelmet tanultam ott. Volt egy tanárom, aki arra a kérdésre kereste a választ, hogyan gondolkodtak az emberek a világról még a technika térnyerése előtt. Mert kezdetben csak a mágia volt. A mobiltelefonra is azt hitték volna, hogy varázslat, persze ma már tudjuk, hogy ez pusztán technika. Így felkeltette az érdeklődésemet az alkímia, a mágia, az asztrológia tanulmányozása. Az Isaac Newton előtti időszakot vizsgáltam. Azt a periódust, amelynek természettudományokkal kapcsolatos állításai később megdőltek, hiszen ma már mást gondolunk róluk. Próbáltam megérteni, miért hitték azt az emberek, hogy akkor az a helyes és működőképes világnézet.

Te hiszel a természetfeletti erőkben?

Newton és Einstein is hitt bennük. Csak ha a tudományt nézzük: még ma is minden napra jut egy új felfedezés, ami elsőre lehetetlennek tűnik. Néhány éve elképzelhetetlen lett volna eljutni ide vagy oda, elérni bizonyos dolgokat. Azt hiszem, erről szól a mágia is, ez egyfajta hit.

Mi a helyzet a túlvilági lényekkel, akikről a könyveidben is írsz? Bennük is hiszel?

Soha nem láttam még vámpírt vagy boszorkányt, de ismerek embereket, akik azt mondták, találkoztak velük. Abban a korszakban viszont, amit tanulmányoztam, az emberek nagyon is hittek ezen teremtmények létezésében. Próbáltam elképzelni, hogyan nézhetnek ki ma ezek a lények, milyenek lennének, ha köztünk élnének, itt kávéznának, mit innának, kivel lógnának. Lehet például, hogy a főnököd egy démon. Elképzelhető, hogy a viselkedése néha megmagyarázná ezt...

Na jó, ezt elmondom majd neki is! De visszatérve hozzád: a mai napig Kaliforniában tanítasz történelmet. Hogyan lettél hirtelen regényíró, hogyan született meg az első regényed?

Teljesen véletlenül történt. Látod, ez varázslat, mert ha valaki egy évvel korábban azt mondta volna, tudom, hogy lesz egy könyved, azt feleltem volna, biztosan tévedsz. Ha egy jövőbelátó megjósolja, neki sem hiszem el. Szóval nem terveztem, hogy regényíró leszek. Közben egyre gyakrabban felmerült bennem az a kérdés, hogy ha tényleg léteznek ezek a lények, boszorkányok, vámpírok, akkor miért nem vettem észre őket eddig? Miért bujkálnak? Mi a munkájuk? Miből élnek? Ezek a praktikus dolgok érdekeltek, leírtam az elképzeléseimet, és azt kezdtem észrevenni, hogy a 18. fejezetnél tartok és regényt írok.

És megszületett az első regényed, A boszorkányok elveszett könyve, amelynek egyik főhőse egy történész, Diana, aki az oxfordi Bodley könyvtárban dolgozik. Ismerősen hangzik nekem ez a történet...

Igen, Diana történész, akárcsak én, de hasonlítok Matthew-ra, Diana szerelmére is, aki a tudomány professzora és imádja a finom borokat, akárcsak én (Matthew egyébként egy 1500 éves vámpír – a szerk.). Gyakorlatilag minden egyes szereplőben van belőlem egy kicsi.

Hamar elkészült a folytatás is: Az éjszaka árnyai, amelyben nemcsak a pár szerelmi története megy tovább, de egy Erzsébet-kori időutazás részesei is leszünk. Mennyiben volt más ezt a második részt megírni, mint az elsőt?

Az első könyvem írása olyan volt, mint amikor szerelembe esel. Újdonságként hatott minden. A második megírása igazi móka volt. Történész vagyok, így különösen élveztem a 16. század Angliájáról szóló részt. A 3. kötet megírása volt a legnehezebb, a szereplőket elengedni, lezárni.

Gyakran összehasonlítják, párhuzamba állítják a trilógiáid Stephenie Meyer Alkonyat-szériáival. Modern kori Alkonyat-kötetnek szántad a regényeidet?

Nos, ez érdekes. Nincs gyermekem, nem tudtam semmit ezekről a könyvekről, amíg egy nap meg nem pillantottam egy kötetet az egyik reptér boltjának polcán. Úgy vélem, teljesen különbözik a két történet, mert az én könyvem nem tinikről és a tiniszerelemről szól. Felnőtt, professzor emberekről írok, akik keresik a válaszokat, a saját útjukat, és közben egymásba szeretnek. De nem bánom, hogy Stephenie Meyerhez hasonlítanak. Borzasztóan sok könyvet adott el. Ráadásul sok fiatal lány, nő kezdett el olvasni az Alkonyat hatására.

Mit gondolsz, miért ennyire népszerűek ezek a vámpírhistóriák manapság?

Igazán nem tudom, ezért is kezdtem el erről írni. Azt értem, hogy 500 éve miért érdeklődtek irántuk. Az emberek fel akarták ismerni őket, rosszabb körülmények között éltek, féltek a haláltól. De hogy ma miért vagyunk ennyire a hatásuk alatt? Talán azt gondoljuk, ezek a lények tudják a válaszokat azokra a kérdésekre, amiket mi nem ismerünk. A boszorkányok például emberfeletti képességekkel rendelkeznek, a vámpírok sokáig élnek. Mi pedig ezért járunk jóshoz, ezért olvassuk el a horoszkópot az újságban. Válaszokat akarunk. Az életről.

Tervben van egy következő regény megírása?

Az biztos, hogy most egy kis pihenés következik, tavasszal visszatérek a katedrára. Nyáron pedig hátha jön egy következő belső hang, hiszen ha anno nem hallgattam volna a megérzéseimre, sosem vágtam volna bele a regényírásba. Nem aggódom, csodás dolgok történnek úgy, hogy nem is számít rá az ember.