Király Viktor lehet, hogy kimarad A Játékkészítőből?
![](https://cdn.life.hu/2023/12/7lezRpztTS4YXD0VoqeTjtNQmILWfqWaRU3hfZ0eZ5Y/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJjODhhNDZiOTk5MDQwYzY5YzJlMDI3MzYyZjQ3NWY4.jpg)
A tavalyi év egyik legnagyobb duettjét adta elő Király Linda és Viktor A Játékkészítő című pop-show-musicalban, Jancsi és Juliska szerepében. Természetesen az idén decemberben újra színpadra kerülő, számos elemében megújuló előadásban is számítanak az énekes testvérpárra. Viktor azonban a The Voice versenye miatt lehet, hogy decemberben nem ér majd rá.
„Nem szeretném kihagyni, mert imádom ezt a darabot" – nyilatkozta Viktor, aki az alkotókkal közösen egy „B" tervvel is készül A Játékkészítőre. „Nagyon szurkolunk Viktornak, ugyanakkor semmiképpen nem szeretnénk, hogy a mi előadásunk az eredeti Jancsi nélkül maradjon" – meséli Illés Gabriella, a darab producere.
„Ha úgy adódik, hogy semmiképp nem tud decemberben hazautazni, akkor is hallhatja a közönség a dalt. Ez esetben – a darab történetéhez illeszkedve - Viktor egy videóporgram lenne és egy háromdimenziós felvételről, virtuális duettet fog elénekelni Lindával. Ilyen megoldás még nem volt látható hazai színpadon" -teszi hozzá a producer.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.