Damu Roland szerint alkoholista felesége a legkedvesebb családtagjainak is nekimegy részegen

Damu Roland agresszív alkoholizmus Damu Edina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A börtönből szabadult színész fájdalmas vallomást test: elhagyta terhes feleségét, aki szerinte túl sokat iszik, olyankor pedig agresszívvá válik, és nekimegy a legkedvesebb családtagjainak is.

„Az alkoholizmus betegség, és Edinám súlyos beteg. Ilyenkor nekimegy bármelyik családtagjának. Sajnos előfordult, hogy mámoros állapotában tört-zúzott maga körül. Eszemben sincs elhagyni várandós feleségemet, hiszen nagyon szeretem, és aggódom a kislányunkért, akit a szíve alatt hord. Azért döntöttem úgy, hogy egy időre elköltözöm – a holmiijaimat sem hoztam el otthonról, csak a legszükségesebbeket –, hogy végre meghozza azt a döntést, ami megmentheti” – mondta a Blikknek a színész, aki hamarosan apa lesz.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

„Nekem is megígérte, hogy befekszik egy zárt intézetbe, ahol nem juthat alkoholhoz és cigarettához. Már csak ez a drasztikus megoldás segíthet rajta, de szerencsére önmaga látta be, hogy szükség van erre – mondta Damu, akinek pénteki könyvbemutatóján nem is lesz jelen Edina. A színész felesége a a lap információi szerint ugyanis már elkezdte az alkoholelvonó kezelést.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.